Hirdetés

Az Erdély Tv feljelentette a Krónikát a MÚRE becsületbíróságánál

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) becsületbíróságánál tett panaszt a Krónika és annak vezető szerkesztője ellen Szepessy Előd, az Erdélyi Magyar Televízió ügyvezető igazgatója.

Krónika

2011. május 04., 08:542011. május 04., 08:54

A marosvásárhelyi székhelyű csatorna ügyvezetője annak megállapítására kéri fel az etikai bizottságot, hogy összeegyeztethetők-e az Újságírói Etikai Kódex előírásaival Rostás Szabolcs március 31-én megjelent vezércikkében, valamint április 8-án a Szepessy közleményére írt válaszában a televízióval kapcsolatban „megfogalmazott állítások és sugalmazások”.

Mint ismeretes, Monopolpénzek című írásában lapunk vezető szerkesztője az Orbán-kormány elszámoltatási biztosának bejelentéséről fejtette ki véleményét, miszerint a magyar állam által a határon túli magyar szervezeteknek nyújtott támogatások ügyében is beindul a kivizsgálás. Ennek keretében a szerző megállapította: „tanulságos volna megtudni azt is, pontosan hány százmillió forint vándorolt át a határon az elmúlt években az RMDSZ által gründolt, a profizmus és a nézettség tekintetében ugyanvalóst nem a szakma csúcsát hódítgató Erdély Tv alapítására, működtetésére”.

Április 8-i Szempont mellékletünkben megjelentetett közleményéhez hasonlóan Szepessy a MÚRE-hoz intézett beadványában is valótlanságnak nevezi a megállapítást, miszerint az Erdély Tv-t az RMDSZ gründolta, azaz hozta létre, megjegyezve: a csatornát a marosvásárhelyi Janovics Jenő Alapítvány mőködteti, amelyet öt magánszemély hozott létre, alapító tagjai között pedig nem szerepel az RMDSZ. (Az alapítvány alapítói: Csép Sándor, Gálfalvi Zsolt, Gáspárik Attila, Markó Béla, Takács Csaba – szerk. megj.)

Az ügyvezető sérelmezi a csatorna nézettségéről közölt véleményt is, mondván: az Erdély Tv nézettségi mutatóit hivatalosan mindeddig nem mérték, viszont „országos, regionális és helyi kábelszolgáltatókkal megkötött egyezményei alapján adása több mint 100 ezer magyar háztartásba jut el országszerte”.

Szepessy Előd annak megállapítására kéri a MÚRE-t, hogy Rostás Szabolcs írásai vétettek-e az etikai kódexben foglaltak ellen, mely szerint „Az újságíró (…) írásban, műsorban szándékosan vagy gondatlanságból valótlanságot nem állíthat, köteles a munkájához felhasznált adatokat, tényeket az adott helyzetben elvárható gondossággal ellenőrizni”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés