Hirdetés

Az egységes Székelyföldről szóló népszavazást tartanak március 11-én Kovászna megyében

Több órás vita után elfogadta Kovászna Megye Tanácsa hétfői rendes ülésén a Székelyföld egységéről szóló népszavazás kiírását. Az MPP által júliusban benyújtott tervezetet az RMDSZ frakció is megszavazta, a hat román képviselő nem voksolt. Hasonló helyi népszavazást tartanak a hétvégén Konstanca megyében, miután a bíróság elutasította a prefektúra kifogásait.

Bíró Blanka

2011. november 01., 08:052011. november 01., 08:05

Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke elmondta, az RMDSZ nem akar gáncsoskodni, ám emlékeztetett, hogy hasonló tervezeteket Kovászna megye 13 településén már megszavaztak az önkormányzatok, mindegyiket megtámadta a prefektúra, és mindegyiket visszavonatta a bíróság. A bírósági pereken Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei elnöke képviselte az önkormányzatokat, ám egyetlen esetben sem született kedvező döntés

„Az MPP politikai céllal véres kardként hordozza ezt a tervezetet, feldobja a politikai magas labdát, ám a tervezet hatásaival, következményeivel nem számol”--szögezte le Tamás Sándor hozzátéve, hogy ilyen kezdeményezésük volt a március 15-i és november 1-ei szabadnapról szóló határozat, amely ugyancsak megbukott a bíróságon.

Kulcsár Terza József kifejtette: reméli, nem ez az első tervezet, amit csak azért tűznek napirendre, hogy elutasítsák. A tervezet napirendre tűzésének jogi akadályai is voltak, mivel a képviselők egyharmada, vagyis tíz tanácstag kellett volna kezdeményezze, az MPP frakciónak azonban csak kilenc tagja van. Végül ezt úgy oldották meg, hogy egy RMDSZ-es is csatlakozott az előterjesztőkhöz.

Az ülésen jelen volt Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere is, aki több módosító javaslatot is megfogalmazott. A testület elfogadta a módosításokat, így a tervezetről már megváltoztatott formában szavaztak, és úgy is fogadták el.

Antal Árpád javaslatára leszögezték a referendum időpontját is: a népszavazást 2012 március 11-én szervezik meg, a címe az lesz, hogy „Helyi referendum, amelyen megkérdezik Kovászna megye lakóit a megye területének módosításairól és Ţinutul Secuiesc-Székelyföld területi adminisztratív egység létrehozásáról”.

A népszavazás két kérdést tartalmaz majd: az egyik Kovászna megye területének módosításáról úgy, hogy ne legyen része az öt Bodza-vidéki település, a második kérdés az lesz, hogy egyetért-e azzal, hogy ez a módosított terület Székelyföld adminisztratív területi egység része legyen.

Calinic Sabin megyei képviselő szerint az ország területi átszervezése országos érdekeltségű referendum témája lehet, és ilyent csak az államfő írhat ki.

Varga Zoltán jegyző jelezte, nem ellenjegyzi a határozatot, mert szerinte az törvénytelen.

Konstanca megyében törvényes a helyi népszavazás

Hasonló helyi népszavazást tartanak Konstanca megyében november 6-án, a referendumon a megye megszűnéséről. A Konstanca Megyei Tanács június 22-i rendkívüli ülésén fogadta el azt a határozatot, amely kiírja a népszavazást a megye megszűnéséről. A prefektúra másnap a közigazgatási bíróságon támadta meg a határozatot arra hivatkozva, hogy a referendum témája nem helyi, hanem országos jelentőségű.

A Konstancai Bíróság júliusban elutasította a prefektúra keresetét, aki megfellebbezte a döntést. A Konstanca Megyei Táblabíróság október 13-án jogerősen alaptalannak találta és elutasította a prefektúra fellebbezését.

A referendumot így november 6-án megtarthatják, a Konstanca megyei lakosoknak arra a kérdésre kell igennel vagy nemmel válaszolniuk, hogy egyetértenek-e Konstanca megye közigazgatási-területi egység megszüntetésével. (F. S.)

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
Hirdetés
Hirdetés