
Fotó: Boda L. Gergely
Klaus Johannis államfőhöz is eljuttatta a Valentin Bretfelean marosvásárhelyi rendőrfőnök leváltását kérő négynyelvű petícióját az azt kezdeményező csoport, a civilek anyanyelvén, német nyelven írt levélben fordultak a köztársasági elnökhöz, kérve, hogy az magyarul válaszoljon beadványukra.
2015. május 19., 19:572015. május 19., 19:57
A marosvásárhelyi aktivisták emellett több hazai és nemzetközi szervezethez is eljuttatták levelüket, mint például az Amnesty International és a The Human Rights Foundation jogvédő szervezetekhez, de az Európai Bizottság és az Európa Tanács illetékesei és bizottságai is értesültek a marosvásárhelyi rendőrfőnök jogsértő intézkedéseiről.
„A kísérőlevélben leszögeztük, hogy noha Romániát a kisebbségi jogok tekintetében mintaállamnak tartják, a gyakorlatban számos példa van arra, hogy ez a besorolás nem fedi a valóságot. A petícióban megfogalmazottak is bizonyítékai ennek, ezért is hoztuk ezeket az illető intézmények tudomására. A kezdeményezők azt kérték a címzettektől, hogy kísérjék figyelemmel az ügy fejleményeit, és a rendelkezésükre álló eszközökkel tegyenek meg mindent azért, hogy Romániában tartsák be a kisebbségi jogokat szavatoló törvényeket és egyezményeket\" – olvasható a rendőrfőnök leváltását szorgalmazó csoport közleményében.
Ebben a magukat adófizető állampolgárokként meghatározó csoporttagok arról is beszámolnak, hogy az államfőhöz címzett levelet Klaus Johannis anyanyelvén, azaz németül írták, és kérték, hogy arra a levélírók anyanyelvén – magyarul – válaszoljon.
A kezdeményező csoport a közelmúltban beadványt iktatott a polgármesteri hivatalban, amelyben kéri a 2015-ös évben a Mátyás király térre, a Dózsa György, Kinizsi Pál és Liszt Ferenc utcákba a hivatal által kihelyezett kétnyelvű utcanévtáblák építkezési engedélyeinek másolatát. Emlékeztetnek, hogy a helyi rendőrfőnök az építkezési engedélyek hiánya miatt fenyegetett tetemes bírsággal több tucat vásárhelyi lakost, akik kétnyelvű táblát helyeztek el házuk homlokzatán.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!