Hirdetés

Autópálya épül a Nokiának?

Sokasodnak a sztrádatervek Kolozs megyében. Akár két autópálya is elhaladhat Kolozsvár közelében néhány év múlva, ugyanis a Bechtel által épített sztráda mellett az Országos Útépítő Igazgatóság egy alig 35 kilométeres, négysávos út létrehozását tervezi. A „városközi autópályának” nevezett, de méreteit tekintve mindössze egy gyorsforgalmi útnak megfelelő pálya megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére az igazgatóság már kiírta a pályázatot.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. május 24., 00:002007. május 24., 00:00

A pályázat dokumentációja leszögezi a sztráda tervezett útvonalát, amely Magyarlóna közeléből a Bechtel által épített erdélyi autópályából kiindulva halad el a falu mellett kelet felé. Délről kerüli meg Kolozsvárt, Szamosfalva közelében keresztezi a Dés fele haladó országutat, majd a repülőtér közelében az országút mentén fut. Az út 35 kilométer hosszú és négysávos lesz, idővel pedig hat sávra bővülhet. A kiírás nem említi, hol végződik majd a viszonylag rövid autópálya, azonban a megadott hosszúságából és az útvonalból ítélve Zsuk mellett, a finn Nokia mobiltelefon-gyártó cég leendő gyára közelében ér véget. Az útvonal vége pontos helyének meghatározását a dokumentáció a tervezőre bízza. A kiírás megfogalmazása szerint „a tervező határozza meg az út végső pontját, figyelembe véve a térség gazdasági fejlődését”. A dokumentum megjegyzi, hogy egyes telkek kisajátítására is szükség lesz. „A városközi autópálya befejezésének várható időpontja 2012” – áll a pályázati kiírásban. Sem a megyei, sem az országos útigazgatóságnál nem tudtunk további információkat szerezni az elképzelésről, melyet a román sajtó a „Nokia sztrádájának” nevez. Kerekes Sándor, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke úgy tudja, az ötlet az Országos Útépítő Igazgatóságnál merült fel. A pár héten belül már ötszáz személyt alkalmazó finn nagybefektető, a Nokia gyárának fejlődésével ugyanis várhatóan nagyobb lesz a forgalom. Kerekes elmondta, ez jelentősen megnehezíti majd a jelenleg is túlzsúfolt kolozsvári és a kincses városból Dés irányába haladó autóforgalmat. „Tekintve, hogy Torda és Gyalu között már épül az Erdélyt átszelő sztráda, a csatlakozás tervét minél hamarabb el kell készíteni, hogy az építő belefoglalhassa a Brassó–Bors autópálya megépítésének tervébe” – hívja fel a figyelmet a kiírás.

A Mediafax hírügynökség értesülései szerint az útszakasz vélhetően tovább épül majd Dés felé, ahol belefut a Pete–Szatmár–Nagybánya–Dés–Beszterce–Suceava szakaszra tervezett gyorsforgalmi útba. A Cotidianul napilap szerdai számában tudni vélik, hogy a Nokia gyára felé vezető út megépítéséhez szükséges pénzt az igazgatóság más utak feljavítására szánt öszszegekből különíti el. Az igazgatóság tervei szerint egyébként 2013-ig a Marosvásárhely–Iaºi autópályát is megépítik, honlapjukon azonban a valamivel több mint 300 kilométeres szakasz „finanszírozás nélkül” megjegyzéssel szerepel.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
Hirdetés
Hirdetés