
A fesztivál motorja a székelyudvarhelyi születésű Ilyés Ferenc egykori válogatott kézilabdázó
Fotó: Facebook/Grundfos Tatabánya
Augusztus 17. és 21. között rendezik Székelyudvarhelyen a Határok nélkül elnevezésű kézilabda-fesztivált, amelyet az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani.
2022. június 10., 11:432022. június 10., 11:43
„A nyári fesztivál hívószavai a kézilabda mellett a nemzet, az összetartozás, a kultúra” – jelentette ki a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) honlapján Novák András operatív igazgató. Hangsúlyozta, a határon túli magyar kézilabdázás fejlesztését évek óta kiemelten kezelik,
A fesztivál augusztus 17-én az ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd koncertek, illetve gazdag kézilabdás és kulturális program színesíti az eseményt. A kézilabdás programban augusztus 18-a és 19-e lesz a csúcspont, a székelyudvarhelyi csarnokban U14-es lány és fiú csapatok lépnek pályára.
A péntek délutáni döntők után este rendezik a gálamérkőzést, amelyen a román bajnokság élvonalába feljutott Székelyudvarhelyi VSK ellenfele egy nem mindennapi magyar All Star-válogatott lesz,
például Nagy László, Vadkerti Attila, Iváncsik Tamás, Iváncsik Gergő, Carlos Perez, Ivo Diaz, Laluska Balázs, Mocsai Tamás, Schuch Timuzsin, Zubai Szabolcs, Katzirz Dávid, Szathmári János és Fazekas Nándor.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Kilőttek egy, a városban bejáró medvét Brassóban hétfőn este – közölte kedden az önkormányzat.
Valóban román belügy-e Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatása? – többek között erről is kérdezték a képviselők a Tisza-kormány képviselőit a magyar Országgyűlés hétfői ülésén.
A népszámlálási adatok szerint a romániai lakások mindössze 16,4 százalékában van légkondicionáló – de ez az átlagszám, hatalmas különbségek mutatkoznak az egyes régiók – például Románia déli része és a Székelyföld – között.
Átszervezik a székelyudvarhelyi iskolahálózatot, miután az Orbán Balázs Általános Iskola épületének statikai problémái miatt több mint háromszáz diáknak nem lett volna hol elkezdeni a következő tanévet.
Nem okoztak különösebb nehézséget a románérettségi tételei a Krónikának nyilatkozó kolozsvári végzősök számára. A csíkszeredai romántanár szerint kiegyensúlyozott volt a feladatsor.
A világ felgyorsult, a hírfogyasztási szokások gyökeresen átalakultak, de egy dolog sziklaszilárd maradt: a hiteles tájékoztatás és az anyanyelven kimondott, leírt szó ereje.
A lónyai és a lupényi szénbánya kitermelési koncessziós engedélyei érvényességi idejének meghosszabbításához szükséges dokumentáció elkészítésére kötött szerződést a Zsil-völgyi Energiaipari Komplexum (CEVJ).
Általában meleg marad az idő a következő két hétben, de lesznek átmeneti lehűlések is, és főként július elején esőkre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 29. és július 12. közötti előrejelzéséből.
A hatóságoknak kellett beavatkozniuk, miután vasárnap este a Fehér megyei Sugágon, miután két medvebocs behatolt egy ház udvarára, majd felmásztak egy fára.
szóljon hozzá!