Hirdetés

AUGUSZTUS 20

Látványos, csendes ünneplés Némi zavargással indultak, de általánosságban különösebb incidens nélkül zajlottak tegnap Budapesten az augusztus 20-i ünnepségek. A kezdő mozzanat, mint minden évben, idén is a Magyar Köztársaság lobogójának ünnepélyes felvonása volt a Kossuth téren. A katonai tiszteletadással együtt járó megnyitót Árpád-sávos zászlókat lengető tüntetők kisebb csoportjának folyamatos bekiabálásai kísérték, akik többször sípolással és fütyüléssel, illetve a „Gyurcsány takarodj!, Börtönbe!” jelszavakat skandálva próbálták megzavarni az ünnepséget.

2007. augusztus 21., 00:002007. augusztus 21., 00:00

 A fõvárosi rendõrség komoly erõket vonultatott fel. Az ünnepség helyszínéül szolgáló, kordonokkal elzárt területre csak fémdetektoros kapun, szigorú átvizsgálás után léphettek be a rendezvényre érkezõk. A zászlófelvonáson Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyûlés elnöke, az Alkotmánybíróság és a Legfelsõbb Bíróság elnöke, a kormány több tagja és a diplomáciai testületek képviselõi tették tiszteletüket.
Az idei ünnepség több évtizedes hagyományt megszakító egyik újdonsága az volt, hogy a tisztavatás ceremóniáját a Kossuth tér helyett a Hõsök terén tartották. Az eseményre több tízezren voltak kíváncsiak. Itt Szekeres Imre, a honvédelmi tárca vezetõje szólt a frissen felavatott tisztekhez, majd szintén hagyománybontó módon a Szózat hangjait követõen a Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokságának helikopterei, harci és szállító repülõgépei húztak el a tér felett.
Sólyom László köztársasági elnök Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin jelenlétében adta át az idei állami kitüntetéseket. Idén a legjelentõsebb kitüntetést, a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét határon túli személyiség vehette át Tempfli József, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye megyés püspöke személyében, a hitélet magyarságmegtartó erejének ápolása, a magyar kisebbség jogai melletti következetes kiállás, valamint a magyarság határok feletti összetartozásának erõsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. Kitüntetésben részesült több anyaországi személyiség, köztük Esterházy Péter Kossuth-díjas író, Sárközy Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Intézetének egyetemi tanára, Avar István, a nemzet színésze, Hatvani László akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének egyetemi tanára és Nádas Péter Kossuth-díjas író is.
Természetesen idén sem maradt el a szokásos dunai vízi fesztivál. A folyam budai és pesti rakpartjáról, a Parlament elõl, valamint a Margit hídról ezrek követték figyelemmel az olykor színes füstfelhõbe vagy vízfüggönybe burkolódzó hajóforgatagot. A másik igazi látványélményt nyújtó rendezvény a Red Bull Air Race volt, amelyet közel másfél millióan tekintettek meg a Duna Parlament elõtti szakaszán.
A tavalyi ítéletidõbõl okulva, az ünnepségek teljes idõtartama alatt az Operatív Törzs kísérte figyelemmel az óránként érkezõ meteorológiai jelentéseket, miután az Országos Meteorológiai Szolgálat a második legmagasabb, narancssárga riasztást adta ki a tegnapi napra, estére pedig vörösre változtatta a készültségi fokozatot. Gál J. Zoltán, a miniszterelnök kabinetfõnöke, a törzs irányítója tegnap kora este azt nyilatkozta: remélik, hogy a meteorológiai szolgálat által megjósolt viharos, óránkénti 80 kilométeres sebességet is elérõ viharos széllökések a tûzijáték kezdetéig elvonulnak. Ezt lapzártánkkor a Meteorológiai Intézet munkatársai is megerõsítették. Gál J. ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az esõzések miatt nem kötelezõ elhagyni a rakpartokat, de aki marad, az ezt saját felelõsségére teszi. A közeledõ vihar miatt a hagyományos, Szent István-bazilika körül esedékes esti Szent Jobb- körmenet is elmaradt.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
Hirdetés
Hirdetés