Hirdetés

Átugrották a versenytárgyalást

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Törvénytelenül szerelték fel Kolozsvár és Torda között a radarokat. Törvénytelennek tartja a Kolozsvár és Torda között felszerelt kamerás radarok beszerzési eljárását a Közbeszerzéseket Szabályozó és Felügyelő Országos Hatóság. Az intézmény álláspontja szerint a sebességmérőket törvénytelenül szerelték fel, ugyanis a községek, amelyek területén a radarok működnek, nem szerveztek versenytárgyalást a műszerek beszerzésére, miközben az azokat szállító és karbantartó Codec Kft. a befolyó büntetések 49 százalékában részesül.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. október 10., 00:002007. október 10., 00:00

A közbeszerzéseket szabályozó hatóság felügyelői múlt héten folytattak vizsgálatokat a radarvásárlás ügyében. Ezt követően egyenként 5 ezer lejes bírságot szabtak ki Felek, Tordatúr és Szind községek polgármesteri hivatalaira a közbeszerzési eljárás mellőzése miatt, ugyanakkor nem tartják kizártnak, hogy feljelentést is tesznek az ügyben. A három község polgármesteri hivatala a Kolozs Megyei Tanács kezdeményezésére társulási szerződést kötött a bukaresti Codec Kft.-vel összesen öt radar felszerelésére, a szerződés szerint a büntetésekből befolyó összeg fölött az adott polgármesteri hivatal, illetve a cég osztozik. A vállalat ezért ingyenesen bocsátotta a kolozsvári forgalmi rendőrség rendelkezésére a videokamerákkal felszerelt sebességmérők felügyeléséhez szükséges technikát. „Mindenképpen versenytárgyalást kellett volna szervezni – nyilatkozta a Krónikának Codrin Ioan Vulcu, a közbeszerzéseket felügyelő hatóság szóvivője. – A társulási szerződésnek nem volt itt helye.”

A Közbeszerzéseket Szabályozó és Felügyelő Országos Hatóság szóvivője elmondta: az intézmény jogászai még vizsgálják a szerződéskötés körülményeit, pontosabban azt, hogy milyen lépéseket tehetnek a következőkben. Mint kifejtette, kérhetik a szerződés érvénytelenítését, de akár feljelentést is tehetnek további eljárás megkezdése érdekében. Codrin Ioan Vulcu véleménye szerint bűncselekményre utalhat az a tény, hogy a büntetésekből befolyó összeg szinte felét a készülékeket felszerelő cégnek utalják át az érintett polgármesteri hivatalok.

A hivatal álláspontja szerint a rendőrségnek semmi nem róható fel, ugyanis nem vásárolták a radarokat, amelyekért haszonbért sem kell fizetniük, a Codec Kft. csak használatba adta azokat. A Kolozs Megyei Tanács tevékenységében sem találtak kifogásolnivalót, az intézmény ugyanis csak lobbitevékenységet folytatott a radarkészülékek felszerelésére.

Sürgősségi helyzet volt

„Nem szeretném vitatni a hatóság álláspontját, azonban sok mindent figyelmen kívül hagytak” – nyilatkozta lapunknak Marius Nicoară. A Kolozs Megyei Tanács elnöke szerint nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az egyre szaporodó balesetek ellenére egyetlen állami intézmény sem volt hajlandó ilyen jellegű beruházást végezni. Nicoară szerint sürgősségi helyzet volt, és az ilyennek is megvannak a törvényes keretei, így ez esetben el lehetett tekinteni a versenytárgyalás megszervezésétől. „Nem vagyok biztos benne, hogy kötelező lett volna a licit meghirdetése” – magyarázta Nicoară, hozzátéve, hogy ezzel az eljárással az érintett polgármesteri hivataloknak egyetlen lejt sem kellett költeniük az egyébként igen drága felszerelésre. „Ha a hatóság bírságot rótt ki, azt kifizetik – szögezte le Nicoară. – De legalább véget ért a folyamatos vérontás. A balesetben elhunytak életét nem lehet pénzben mérni.”

A tanácselnök tájékoztatása szerint több mint egy évvel korábban megpróbáltak tartós megoldást keresni a balesetek megelőzésére. Találtak egy vállalatot, amely a jelenlegihez hasonló radarokat szerelt volna fel, de komolytalannak bizonyult. A tanácselnök nem árulta el, melyik cégről van szó. „Aztán a rendőrség bukkant rá a Codec Kft.-re, amely bebizonyította, hogy komolyan veszi feladatát, lám, működnek a sebességmérők, ráadásul felszerelésük óta egyetlen súlyosabb baleset sem volt a Torda és Kolozsvár közötti szakaszon” – hangsúlyozta a megyei tanácselnök.

Florin Pădurean, Szind polgármestere, akihez a koppándi sebességmérő tartozik, szintén úgy nyilatkozott, hogy a büntetést kifizetik, amint megérkezik az erről szóló jegyzőkönyv. „Ötezer lejt nekünk megér, hogy ne legyen több baleset a faluban – magyarázta lapunknak az elöljáró. – Ha megfellebbeznénk, sokkal többe kerülne az egész procedúra.”

Balesetmentes hetek

A radarok felszerelését a Kolozs Megyei Tanács és a forgalmi rendőrség kezdeményezte a sorozatos, halálos áldozattal járó balesetek megelőzése végett. Jelenleg Feleken, Bányabükkön, Szentmártonon, Tordatúron és Koppándon működnek radarok. A műszer rögzíti a sebességhatárt túllépő gépkocsi sebességét, és lefényképezi az autót. A kolozsvári forgalmi rendőrség felszólítást küld a jármű tulajdonosának, hogy nevezze meg, ki vezette az autót. Miután a tulajdonos visszaküldi az iratot, a rendőrség postázza a jegyzőkönyvet a megnevezett személynek címezve. Amennyiben külföldi gépkocsiról van szó, a büntetést az adott ország hatóságai hajtják be.

A Codec a bírságok 49 százalékát kapja a sebességmérők működésének első évében, 38 százalékot a másodikban és 25 százalékot a harmadik évben. Ezt követően a radar a polgármesteri hivatalok tulajdonába kerül. A vállalkozás ugyanakkor biztosítja a rendszer hét évig tartó működését.

Alexandru Mureşan, a Kolozs megyei forgalmi rendőrség parancsnoka lapunkat arról tájékoztatta, hogy több céggel is tárgyaltak a kamerával ellátott radarok felszerelésével kapcsolatosan, végül a Codec megoldásai bizonyultak a legmegfelelőbbnek. „A radarok felszerelése előtt nagyon sok baleset volt ezen a szakaszon – magyarázta a parancsnok. – Amióta működnek a készülékek, mindössze egy szekérnek ment neki egy személygépkocsi, ennek is az az oka, hogy a szekeres figyelmetlenül tért ki az útra.” A balesetek megszűnése után ugyanakkor a sebességhatárt is 50-ről 70-re emelték Tordatúron és Koppándon. „Szentmártonon is egy igen veszélyes kanyar miatt maradt 50 a felső sebességhatár” – mondta Alexandru Mureşan.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés