Hirdetés

Áttelepítették a Tusnádfürdőn garázdálkodó medvéket

Befogták és áttelepítették hétfőn éjjel a Tusnádfürdőn garázdálkodó, kukázásból élő medvecsaládot. Az állatokat a szomszédos Vrancea megyébe szállították, ahol lakott területtől távol élhetnek – mondta lapunknak Both József, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség természetvédelmi osztályának vezetője.

Pap Melinda

2011. május 11., 08:352011. május 11., 08:35

Az akcióra Albert Tibor polgármester kérésére került sor, ugyanis a medvecsalád kezdett veszélyt jelenteni a lakosságra. Ezért az ügynökség engedélyt kért a minisztériumtól a befogásukra, és arra, hogy a tusnádfürdői vadásztársaság területéről a moldvai megyébe szállítsák őket.

Az anyamedve és két bocsa az állomással szemben található, bekerített szemétlerakót látogatta rendszeresen élelemszerzés céljából. A kukázó medvék, brassói társaikhoz hasonlóan, valóságos turistalátványosságnak számítottak, a fürdőváros látogatói esténként elsétáltak a szemétlerakóhoz, hogy lencsevégre kapják a „vacsorázó” négylábúakat. Többek között emiatt is vált szükségessé az állatok elszállítása, hisz fennállt a veszély, hogy az anyamedve bocsait féltve könnyen agresszívvé válik. Both József beszámolója szerint az állatokat két hétig megfigyelés alatt tartották, csapóajtóval felszerelt ketrecet készítettek ki számukra és megpróbálták becsalogatni őket. Ez hétfőn éjszaka sikerült is, akkor elaltatták, majd Vrancea megyébe szállították őket. A Hargita megyei szakember szerint az akciót a moldvai megye környezetvédelmi ügynökségének munkatársai vezették, akiknek nagy tapasztalata van ebben, hiszen ’95–96 óta foglalkoznak medvebefogással. A székelyföldi szakemberek besegítettek, a terepet biztosították az akcióhoz.

Az állatok befogása a Hargita, Kovászna és Vrancea megye által közösen elnyert Life Ursus projekt keretében zajlott, melynek célja a medvék és a lakosság közötti konfliktusok megelőzése – mesélte Both József. A 2013-ig zajló, összesen 550 ezer euró értékű projektből Hargita megyére 22 ezer euró jut, a pénzből az illetékesek különböző módokon próbálják elejét venni annak, hogy az állatok bejárjanak a lakott területekre, és kárt okozzanak a lakosságnak. Eddig hat, medvék által látogatott esztenát vettek körbe villanypásztorral, de megfigyelő kamerák révén új módszert alkalmaznak a vadak számlálására is, hogy valós képet kapjanak elszaporodásukról. A jelenlegi nyilvántartás ugyanis becslésen alapszik, Hargita megyében például 850–1050 egyed között változhat. Emellett a vadkárokat is megfigyelés alatt tartják, hogy véletlenszerű vagy rendszeres beavatkozásról van szó, mesélte a szakember.

Both József elmondta, a projekt keretében más, a tusnádfürdőihez hasonló akciót is készek lebonyolítani, amennyiben a lakosság vagy a helyi önkormányzat jelzi nekik a medveveszélyt.

Mint ismeretes, az elmúlt években Hargita és Kovászna megye számos településén jelentett gondot, hogy a medvék bejártak a falvakba, tönkretették a termést, megölték az állatokat. Tavaly Gyergyószentmiklóson a juhokat dézsmálta meg a városba merészkedő vad.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés