2011. február 02., 10:112011. február 02., 10:11
Elkezdődik a kórházi rendszer átszervezése az egészségügyi minisztérium által javasolt normatívák alapján. Tegnaptól a minisztérium honlapján megtalálható az a lista, amely az összevonásra javasolt egészségügyi intézményeket tartalmazza. Ugyanakkor a honlapra felkerül az a határozattervezet is, amely az átalakítás nyomán újonnan létrejövő öregotthonok listáját tartalmazza. „A kórházi rendszer átszervezése nem a pénzről szól, hanem a betegellátásról. Ez idén az egyik legfontosabb célkitűzésünk, amelyet egyaránt szükségessé tesz a rendszer funkcionalitása és a páciensnek nyújtott egészségügyi szolgáltatás minősége” – nyilatkozta Cseke Attila egészségügyi miniszter tegnapi bukaresti sajtótájékoztatóján.
A szaktárca által előterjesztett határozattervezet értelmében a 435 egészségügyi intézmény közül 182-nek megszűnik az önálló jogi státusa – közöttük a minisztériumnak alárendelt és decentralizált kórház egyaránt. 111 intézmény beolvad más kórházba, és annak külső osztályaként működik tovább, 71 pedig átalakul, a helyi önkormányzat döntése nyomán öregotthonná vagy háziorvosi ügyeleti központtá. A tavaly elkezdett átszervezési folyamat során már megszűnt az önálló jogi státusa 5 dâmboviţai, 2 bukaresti, 2 nagyváradi és 1 argeşi egészségügyi intézménynek.
„Szeretném leszögezni, hogy a kórházösszevonások során egyetlen munkahelyet sem szüntetünk meg. Mindazok az intézmények, amelyek az összevonás során más kórházak külső osztályaként működnek tovább, megtarthatják teljes személyzetüket. Az öregotthonná átalakuló kórházak esetében az ezekben dolgozó 794 orvos és 2532 egészségügyi középkáder az új intézményben folytathatja tevékenységét, illetve, indokolt esetben, bármelyikük elhelyezkedhet a lakóhelyén működő más egészségügyi intézményben. Erről elvi megállapodásunk van az egészségügyi szakszervezetekkel” – mondta el Cseke Attila tárcavezető, kiemelve, hogy az egészségügyi minisztérium, a helyhatóságokkal közösen, több hónapon keresztül vizsgálta a kórházak működését, ezt követően választották ki az átszervezésre javasolt 182 egészségügyi intézményt.
Ami az öregotthonok létrehozását illeti, ezek részei az Öregotthonok hálózatának fejlesztése elnevezésű, országos érdekeltségű programnak, amelyet 2011. április 1–2013. december 31. között az egészségügyi és a munkaügyi tárca közösen bonyolít le. A program összköltségvetése 230 millió lej, ebből 65 millió lej 2011-ben. Lehetőséget teremt 71 kórház öregotthonná való átalakítására állami költségvetési finanszírozással. Ezekben az otthonokban előreláthatóan 2500–4800 idős személy részesülhet megfelelő gondozásban. Továbbá lehetőség lesz arra, hogy ezen intézmények egy részében háziorvosi ügyeleti központokat alakítsanak ki. „Ennek a programnak a gyakorlatba ültetésével először történik meg, hogy az állam önállóan, az önkormányzatok és a civil szervezetek közreműködése nélkül finanszíroz egy sor olyan intézkedést, amely az idősek hatékony gondozását célozza” – magyarázta Cseke Attila egészségügyi miniszter.
Az öregotthonok létrehozását indokolja, hogy – amint a munkaügyi minisztérium adataiból kiderül – jelenleg mindössze 25 ilyen intézmény létezik 1570 ággyal, amelyeket az állami és a helyi költségvetésből finanszíroznak. További 51 otthonban biztosítanak ellátást mozgássérültek számára, és országszerte 53 hasonló intézményt üzemeltetnek civil szervezetek. Eközben jelenleg meghaladja a 2800-at azok száma, akik be szeretnének kerülni egy öregotthonba. A programban való részvételhez, az átalakítással járó finanszírozás megszerzéséhez az önkormányzatoknak 2011. március 30-áig lépniük kell.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.