
Óriási hátrány lehet az egységes magyar kiállás hiánya az idei helyhatósági választásokon Bihar megyében, illetve Nagyváradon Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei szervezetének elnöke szerint, aki úgy véli: az összefogás hiánya ahhoz vezethet, hogy a magyarok átszavaznak a román pártokra.
2016. február 02., 19:562016. február 02., 19:56
2016. február 02., 19:562016. február 02., 19:56
Csomortányi keddi sajtótájékoztatóján lapunk kérdésére elmondta: nem kizárt, hogy a választásoknak etnikai éle lesz, hiszen mint rámutatott, a harmadik polgármesteri mandátumért harcba szálló nemzeti-liberális párti (PNL) Ilie Bolojan politikája az utóbbi négy évben nem volt kifejezetten magyarbarát.
A néppárt megyei elnöke úgy véli: a népszerű elöljáró ismételt indításával pártja kétharmados győzelemre pályázik, ebben az esetben pedig kétséges, hogy megmarad az a jelenlegi koalíciós megállapodása az RMDSZ-szel, amelynek folytatásáról a PNL Bihar megyei illetékesei a napokban döntöttek.
Zatykó Gyula, az EMNP országos alelnöke szerint éppen ezért lenne fontos egy erős magyar felállás, egyúttal emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ elutasította a választási összefogást. „Ha nem történik pálfordulás az ügyben, a néppárt is teljes listát állít ott, ahol ezt a magyarság aránya indokolttá teszi” – hangsúlyozta Zatykó. Hozzátette: a listákat márciusi küldöttgyűlésükön állítják össze, de a neveket csak áprilisban hozzák nyilvánosságra. Annyit viszont az alelnök elárult, hogy ha igény lesz rá, ismét megméretteti magát nagyváradi polgármesterjelöltként.
Csomortányi rámutatott: ő legfeljebb megyei tanácsosi listán indul. Zatykó elmondta: egy magyar koalíciós fellépés segített volna a szavazókedv visszatéréséhez a magyarság körében. Mint kifejtette: a 2012-es választásokkor végzett felméréseik alapján számos magyar Bolojanra, illetve a PNL-re voksolt, és félőnek tartja, hogy az RMDSZ rugalmatlansága miatt ez a fajta átszavazás tovább fog növekedni.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!