
2011. december 12., 07:442011. december 12., 07:44
A CFR közleménye szerint december 11-étől új közvetlen InterRegio vonat-összeköttetés lesz Bukarest és Beszterce, Bukarest és Marosvásárhely, Bukarest és Nagyszeben, Craiova és Brassó, Brassó és Szeben, Bukarest és Temesvár, Szatmár és Konstanca, illetve Konstanca és Brassó között is.
Az intercity és a korábban személyvonatnak nevezett Regio-besorolású vonatok esetében a jegyárak nem változnak, az InterRegio-járatokra azonban 22 százalékkal kisebb összegért lehet majd jegyet váltani, mint korábban a sebesvonatokra. A jegyár azonban 12 százalékkal lesz nagyobb, mint a régi besorolás szerinti gyorsvonatok esetében.
Az InterRegio vonatokra váltható bérletek ára 40 és 140 lej közötti öszszeggel lesz kevesebb, mint korábban a sebesvonatokon, az eddigi gyorsvonatra kiadott bérletek áránál pedig 10 lejjel lesz drágább – derül ki a CFR-közleményből.
Az Intercity IC vonatok nappal közlekednek nagyobb városok között, átlagosan óránként 60 kilométeres sebességgel. Az Intercity Night vonatok éjjel közlekednek – ezek esetében hálókocsikat is biztosítani kell –, az átlagos minimális sebesség pedig óránként 55 kilométer lehet – olvasható továbbá a közleményben. Az InterRegio vonatok – a gyors és a sebes besorolású vonatokhoz hasonlóan – a főbb állomásokon állnak meg, és átlagban óránként 45 kilométeres sebességgel közlekednek. A Regio típusú vonatok a személyvonat szerepét töltik majd be, és nem közlekednek 23 és 4 óra között, ezek esetében nem lesz kötelező az első osztályú kocsi csatlakoztatása.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.