Hirdetés

Árus-Borboly botrány: kölcsönös bocsánatkérést várnak

A demokrácia és a jogállam megcsúfolásának nevezte közleményében a Hargita Megyei Tanács MPP-frakciója a testület pénteki ülésén történteket, amikor Borboly Csaba tanácselnök székestül vitette ki a biztonsági szolgálat embereivel Árus Zsolt MPP-tanácsost. Közben Borboly szombati blogbejegyzésében úgy vélekedik: nem az a botrányos, hogy a tanácselnök élt a törvény által biztosított eszközökkel, hanem az, hogy Árus Zsolt „megszokott és jól bevált stílusában” szét akarta verni az ülés menetét, hogy előadja „sajátos műsorszámát”.

Krónika

2011. október 30., 13:122011. október 30., 13:12

Mint ismeretes, a Hargita Megyei Tanács pénteki, rendkívüli ülésén botrány robbant ki, miután Árus Zsolt MPP-tanácsos hazudozással vádolta Borboly Csaba (RMDSZ) tanácselnököt, aki távozásra szólította fel, majd miután Árus nem engedelmeskedett, a biztonsági szolgálattal vitette ki székestül a tanácsost a teremből. A konfliktus amiatt alakult ki, hogy Árus Zsolt kifogásolta, hogy a megyei vezetés pénzügyi támogatást biztosítanak Balánbánya önkormányzatának az oktatási intézmények fűtésgondjainak megoldására, míg a korábban árvíz-sújtotta Kápolnásfalunak korábban nem segített a helyreállítási munkálatok kifizetésében.

MPP: Borboly kérjen bocsánatot Árustól

A Magyar Polgári Párt (MPP) megyei önkormányzati frakciója nevében Kovács Árpád András által szombaton kiadott közlemény szerint „polgári demokráciában a választott képviselők alapvető joga, hogy közügyekben véleményt mondjanak, s hogy egyes kérdésekben legjobb tudásuk szerint, szabad akaratukban semmi által nem korlátozva szavazzanak”. Ugyanakkor a választók akaratából a testületbe kerül képviselőknek joguk és kötelességük részt venni a tanács ülésein, és senkinek nem áll jogában a képviselőt tevékenységében korlátozni, mindezt pedig egy választott megyei elnöknek tudnia kell és tiszteletben kell tartania – olvasható a közleményben.

Borboly Csaba „meggondolatlan cselekedetével” e szabályok ellen vétett, és megsértette azokat az állampolgárokat, akik szavazatukat adták rá – írja az MPP-frakció. A polgáriak szerint erre az egész társadalomnak választ kell adnia, mivel „a letűntnek hitt kommunista rendszer párttikári kivagyiságának, a középkori hűbérúri arroganciának nincs keresnivalója a mai világban”.

Az MPP azt várja a megyei tanács elnökétől, hogy „haladéktalanul és nyilvánosan kövesse meg” Árus Zsoltot, és szorgalmazza, hogy az igazságszolgáltatás is foglaljon állást az ügyben. „Ha Románia jogállam, akkor egy ilyen cselekedetnek büntetőjogi következményei kell legyenek, mindenki számára világossá kell tenni, hogy senki sem áll a törvények felett, s aki törvényt sért, az nem maradhat büntetlen” – olvasható a közleményben.

Borboly: Árus kérjen bocsánatot a balánbányaiaktól

Borboly Csaba szombati blogbejegyzésében leszögezi: a megyei tanács nem kocsmai asztaltársaság, hanem jogalkotó, döntéshozó testület, amelynek szigorú szabályai vannak. „E szabályokat ülésről ülésre megszegte Árus Zsolt, és azt láttam, hogy ebbe kezd mindenki belenyugodni. Azt kell mondanom, hogy e magatartásnak a tegnapi üléstől vége” – fogalmaz a tanácselnök, utalva arra, hogy a törvényes előírások lehetővé teszik, hogy a testületi ülések vezetője intézkedhessen „az ülés rendje, méltósága fenntartása érdekében”.

Borboly szerint nem az a botrányos, hogy eltávolíttatta Árust az ülésről, hanem az, hogy az MPP-tanácsos „a megszokott és jól bevált stílusában szét akarja verni a tanácsülést”. Árus Zsolt a rég bevált receptjét követte, számára az a lényeg, hogy előadhassa „sajátos műsorszámát” a sajtó jelenlétében – írja Borboly.

Szerinte az a legbotrányosabb, hogy Árus – az egyébként román többségű – Balánbánya fűtetlen tanintézeteiben fagyoskodó gyerekek ügyébe is képes volt etnikai színezetet keverni. Borboly azt reméli, hogy Árus Zsolt a következő napokban bocsánatot kér a balánbányaiaktól.

Árus: Borboly egyből a legsúlyosabb szankciót alkalmazta

Blogbejegyzésben részletezte a pénteki történteket Árus Zsolt is. Mint írja, az MPP-frakció jelezte a tanácsülésen: szolidárisak a balánbányai gyerekekkel, és támogatják a segítségnyújtó tervezetet, viszont azt is kérték,hogy ha Balánbányát lehet segíteni, akkor a megyei tanács keressen megoldást arra is, hogy Kápolnásfalut is megsegítsék. Árus szerint Borboly erre a felvetésre nem azt válaszolta, mint két héttel korábban, hogy ezt a törvény nem teszi lehetővé, hanem jelezte: munkatársaival keresni fogják a megoldást. A tanácsos úgy véli, a „pálfordulásra” az a magyarázat, hogy a polgári frakció nélkül határozatképtelen lett volna a testület, „el kell tehát húzni az orruk elõtt a mézesmadzagot”.

Borboly:a kivezettetés előtt megtörtént a figyelmeztetés és a rendreutasítás
Borboly Csaba szerint mielőtt kivezettette Árust az ülésteremből, figyelmeztette, rendreutasította, és szavazati jogát is megvonta, csak utolsó lehetőségként folyamodott a kivezettetés szankciójához. A tanácselnök vasárnapi közleménye szerint Árust korábbi alkalmakkor már legalább 3-4-szer felszólította a távozásra, pénteken azonban az MPP-tanácsos nem engedelemeskedett és tovább szavazott. Borboly közleményében azt írja: nincs kifogása az ellen, hogy Árus pereljen az ügyben, \"de akár az ellen sincs, hogy a jövő évi gyergyószentmiklósi farsangi bálon MEGINT Borboly Csabának öltözzön, ahogy tette az idén is.\"

„Ez volt az a pont, ahol szót kértem. Elsõsorban azt mondtam el, hogy a balánbányai helyzet valóban tarthatatlan, tehát támogatom azt, hogy adjunk nekik támogatást. Ugyanakkor elmondtam azt is, hogy elegem van az ilyenbõl, hogy múltkor még azt mondta, hogy a törvény nem engedi meg, hogy meg azt, hogy keresnek megoldást, fejezze be ezt a hazudozást. Mint láthatjuk, támogatást adni nem törvénytelen, akkor pedig adjunk támogatást Balánbányának, de adjunk Kápolnásfalunak is. Most, egyszerre\" – fogalmaz a blogján Árus.

Az MPP-s tanácsos azt írja: miután egyértelművé tette, hogy amikor hazudozásról beszélt, Borbolyra gondolt, a tanácselnök felszólította őt, hogy távozzon az ülésteremből. Árus szerint az csak féligazság, hogy Borbolynak a szabályzat értelmében jogában állt őt eltávolítani a teremből: a törvény valóban tartalmaz ilyen szankciót, előtte azonban a tanácsost figyelmeztetni, majd rendreutasítani kell, végül meg kell vonni tőle a szót. „Ezeket fokozatosan kell alkalmazni, kezdeni az elsõvel, s csak akkor folyamodni a másodikhoz, ha az elsõ nem hozott eredményt. Rögtön a negyedik fokozattal kezdeni tehát igencsak törvénytelen\" – szögezi le Árus Zsolt.

A harminc tagú Hargita Megyei Tanácsban egyébként 19 RMDSZ-es, 9 MPP-s és két szociáldemokrata (PSD) megyei képviselő ül. A testület pénteki ülésén egyébként – miután az MPP-tanácsosok az incidens miatt kivonultak a teremből – a megyei tanács elfogadta, hogy pénzügyi segítséget nyújtson a balánbányai önkormányzatnak, így a számlák kifizetetlensége miatt korábban fűtés nélkül maradt oktatási intézményekben hétfőtől ismét beindul a fűtés.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
Hirdetés