Árkoson tartják majd az uniós továbbképzőket

A háromszéki önkormányzat több mint egy hónappal kénytelen elhalasztani az árkosi Európai Uniós Tanulmányi és Fejlesztési Központ május 9-ére, Európa napjára tervezett megnyitóját.

Bíró Blanka

Bíró Blanka

2006. április 25., 00:002006. április 25., 00:00

Háromszék
Az egykor agronómusoknak otthont adó árkosi ingatlan korszerűsítése és átalakítása a becslések szerint 18 milliárd régi lejbe kerül. Eddig 10 milliárd lejt fektettek be, Háromszék öt magyarországi testvérmegyéjének önkormányzatai összesen 15 millió forinttal, vagyis 2,2 milliárd lejjel támogatták az intézmény létrehozását. A Kovászna Megyei Tanács 7 millió forintot kapott a központ megalakítására a Szülőföld Alap Regionális és Együttműködési Kollégiuma által kiírt pályázaton. A hiányzó 8 milliárd lejt a román kormánytól próbálják megszerezni, ehhez eddig a szükséges dokumentációt terjesztették elő. Vajda Lajos, az önkormányzat alelnöke elmondta, a központot június 16-án, a testvérmegyék küldötteinek jelenlétében nyitják meg.
A háromszéki önkormányzat tavaly júniusban fogadta el a határozattervezetet, amelynek értelmében az árkosi Agronómus Háznak megváltoztatták a megnevezését és a rendeltetését. Az elképzelés szerint a központ négy megye (Kovászna, Brassó, Hargita és Maros) szakembereinek továbbképzését vállalja fel, hazai és magyarországi előadók közreműködésével. „A hazai vállalkozók, mezőgazdászok, köztisztviselők nem készültek fel arra, hogy megfeleljenek az uniós elvárásoknak, ezért meg kell teremteni a körülményeket, hogy megszerezhessék a szükséges ismereteket” – indokolta a központ szükségességét Demeter János, a háromszéki önkormányzat elnöke. A háromszéki önkormányzat vezetői szerint az intézmény segíti majd a helyi kis- és középvállalkozókat, hogy versenyképesek legyenek az EU piacain, és ilyen módon biztosítja a megye hosszú távú és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődését. Az átalakított épületben a tervek szerint a Kelet-erdélyi Kutatóintézet is helyet kap majd.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban

Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban