2007. május 25., 00:002007. május 25., 00:00
Az Európa arca – Szatmár arca elnevezésű projekt keretében több ezer portrét gyűjtöttek össze a szatmáriak, ezekből válogatják ki az alapítvány munkatársai a legsikeresebbeket. Pénteken délelőtt az új főtéren felállított színpadon koncerteket és divatbemutatót láthatnak az érdeklődők, ezzel egy időben kezdődik a kézművesek vására a sugárúton, 13 órától pedig virágkiállítás nyílik a Szakszervezetek Művelődési Házában. Szombaton szatmárnémeti és hazai szerzőktől származó könyveket és folyóiratokat mutat be a megyei művelődési felügyelőség a Művészeti Múzeum udvarán. A megyei múzeumban három rendezvényt is tartanak szombaton: Civilizáció, identitás, multikulturalitás címmel etnikai-történelmi előadást hallgathatnak az érdeklődők, majd kerámiakiállítás, kaktuszkiállítás, illetve az Avas vidékét bemutató fotókiállítás nyílik. Délután a gyerekeké lesz az Északi Színház előtti tér, ahol utcai gyerekfoglalkozásokat tart majd a szebeni Gong Színház. A Ruha István-átjáróban Reha József Szatmári helyzetképek című szabadtéri fotókiállítását nyitják meg, 14 órától pedig középkori fegyverbemutatót tart a Medgyesi Lovagrend a római katolikus székesegyház mellett. Délután sportversenyeket szervez az ifjúsági és sportigazgatóság a régi központban, illetve román, német, moldovai és ukrán művészek és együttesek előadásában folklórműsort hallhatnak az érdeklődők a megyei múzeum előtti téren. A városnapok fénypontja a DJ Danzel, Holograf és Alphaville együttesek koncertje lesz este 19 órától az újfőtéri színpadon. Késő este a római katolikus székesegyház előtt utcai mutatványokkal szórakoztatja a közönséget a The Serious Road Trip, a napot pedig az éjféli tűzijáték zárja majd.
Vasárnap a Brighella Bábszínház előadásával kezdődik a program: a Rigócsőr király című darabot az Északi Színházban mutatják be. Délután Strongest Men címmel a térség legerősebb embereinek vetélkedőjét szervezik meg, ahol román, magyar és szlovák meghívottak mérkőznek meg egymással. A megyei múzeum előtti színpadon 16 órától folklórműsor kezdődik, melynek keretében román, magyar és roma együttesek lépnek fel. Ugyanakkor nemzetközi kosárlabdatorna rajtol Boldogság Kupa – 2007 címmel a sportlíceum tornatermében, valamint utcabál kezdődik a székesegyház mellett. Az Október 25. téren DJ Partyt tartanak, Francesco Maria Verocini pedig preklasszikus zeneműveket ad elő a Dinu Lipatti Filharmóniában.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.