Aranyat susogó Súgó-barlang

A barlang a kristályos pala közé ékelõdött tíz kilométer hosszú, két kilométer széles és helyenként 200 méter magas mészkõlencse részét képezi. Nevét a barlang négyszintes járatai közötti gyors levegõáramlás keltette huzat, illetve az innen eredõ Súgó-patak zúgása okozta susogó hangról kapta. A szájhagyomány szerint a barlangban csepegõ víz hétévente megtölt egy vedret arannyal – ezt a kincset keresték évtizedeken át régmúlt századok „barlangkutató” székelyei. Miután Gyergyótekerõpatak felõl elhagyjuk az út mellett tábort vert méhész tanyáját, a balkéz felõli elsõ letérõnél fordulunk rá a Súgó-barlanghoz vezetõ földútra. Elhaladunk Heveder falucska mellett, ahol sokasodnak a hétvégi házak, és egyre fogy a helybéli lakosság.

„Elkelne ide még egy kis töltés, mert a fakitermelõ jármûvek már kikotorták, amit tavaly hordatott ide a Gyergyótekerõpataki Közbirtokosság” – morgolódik a hepehupás, gödrös út miatt kísérõnk, Criºan Hunor-Flaviu barlangász, a Gyilkostó Adventure Egyesület tagja. Ennek ellenére az alacsony felfüggesztésû autóval óvatosan el lehet jutni a barlangot rejtegetõ hegyoldal aljáig. A menedékházhoz kaptató ösvény mellett incselkedõ szamócák piroslanak, az erdõszéli fák alól pedig fûszeres illatú gombák csábítanak a sûrû belseje felé. „Minden építõanyagot mi hordtunk fel, Isten tudja, hogyan” – eleveníti fel a rövid kaptatón a menedékház felújítási munkálatának sziszifuszi küzdelmét a barlangász. Hozzáfûzi: szerencsés napnak számított, amikor a talicskát a ló húzta felfelé a meredek hegyoldalon, és a hátul bandukoló ember csupán arra vigyázott, nehogy kiboruljon a rakomány. A menedékház felújítását a Gyilkostó Adventure Egyesület pályázati alapokból fedezte, ám befejezni nem sikerült, mert elfogyott a pénz. Pillanatnyilag húsz személyt szállásolhatnak el, tisztálkodni azonban csak a patakban lehet. Sátorverésre a ház elõtti teraszok, illetve a hegy aljában fekvõ parkoló alkalmas. A menedékház terebélyes fenyõk oltalmából hívogat, kicsivel alább a teraszon méretes asztal két paddal csábít a pihenésre. Simon László, a szolgálatos barlangi túravezetõ üdítõ forrásvízzel kínál, amely a Súgó-patak karsztforrásából bugyog a föld felszínére, ingyenesen. „Ennél sokkal gyengébb minõségû palackozott vizet árulnak már nálunk is” – állapítja meg iróniával a hangjában Simon, miközben a kaptatón felfelé igyekvõ turistákat figyeli. Utóbb derül ki, hogy apa és fia visszatérõ látogatók, akik nem hagyhatták ki a barlanglátogatást, ha már erre jártak. A két barlangász egyeztet – kinek a „csapata” melyik lámpát viszi –, aztán elõbb Simon és vendégei, majd mi vágunk neki az újabb kaptatónak. Itt már fakorlátok segítik a haladást, és a termõréteg alól elõkandikáló szerteágazó gyökérzet szolgál természetes lépcsõként.

Aranyat bányászó osztrák katonák

A barlang bejáratánál 1060 méter magasságban Simon Lászlótól tudjuk meg: a Súgó-barlang a paleocén korszakban alakult ki, és a négy szint közül a háromszáz méter hosszú, állva járható részt tekintjük meg. „A további szintek csak barlangászfelszereléssel, hason kúszva közelíthetõk meg” – mondja Simon, közben kitér a barlang legendájára is. A barlang létezésérõl már évszázadokkal elõbb tudtak az erdõjáró székelyek, és úgy vélték, a bent csepegõ víz a hegy gyomrából hétévente kimos egy vedernyi aranyat. „A kincskeresés hajtotta a korai barlangjárókat felfedezõ utakra” – fejtegeti Criºan, miközben kiosztja a fejlámpásokat, majd folytatja: Tarisznyás Márton történész A Súgó-barlang „titka” címû dolgozatában beszámol arról, hogy a „néhai Zöld András gyergyószentmiklósi asztalos szerint nagyapjának az 1848-as években sikerült bejutnia a barlangba, ahol aranyat bányászó osztrák katonákat látott.” Befelé haladva mélyül a sötétség, és hûvösebb lesz, a nyolc Celsius-fokos hõmérsékletben jól fog a meleg öltözet. Közben Criºan felhívja a figyelmet a barlang igazi kincseire, a százévente alig centiméternyit növõ mennyezetrõl lecsüngõ sztalagtitekre és a nedves aljról felfelé emelkedõ sztalagmitekre.

Cseppkõbuzogányok és Szerelem-tó

A Tanács-terem után bejutunk a Felfedezõk csarnokába, ahol többek közt megcsodáljuk a Delfinnek és Teknõsbékának nevezett alakzatokat. Innen a barlang legtágasabb keresztezõdésébe, az Örvény-terembe jutunk, majd a denevértemetõt elhagyva az Ödön-terembe, aztán a Zene-terembe. Utóbbinak jó az akusztikája, nevét a cseppkövek megszólaltatása folytán keletkezõ cimbalomszerû hangról kapta. Az Örvény-terembe visszatérve benézünk a Nagy-terembe, ahol a mennyezetrõl lecsüngõ csodálatos képzõdményeket látunk, hogy aztán a Buzogányok termében elénk táruló látványtól földbe gyökerezzen a lábunk. „Ilyen csak a mesében van” – állapítja meg a látványtól elámult tinilány a buzogányhoz hasonló galléros cseppkövek láttán, nem is sejtve, hogy túravezetõnk egyéb „izgalmakat” is tartogat számára. „Aki a vizébõl iszik, szerelmes lesz tõle” – mutat rá vezetõnk az elõttünk lévõ „pocsolyára”, kifejtve, hogy a Szerelem tava több évezredes õstó maradéka.

Õsmedve után kutatva

„Az 1930-as években tudományos megalapozottság nélkül fõleg kincskeresõk kutatják a barlangot” – ismerteti kísérõnk a barlangfeltárás szakaszait, hozzáfûzve: Kémenes József, Gereõffy Ferenc, Lecea Gheorghe, Benedek Oszkár, Romfeld Ákos és Buslig Lajos barlangászok az 1960-as években már tudatosan végeznek feltárásokat. A barlang térképének elkészítése is az 1960-as években tevékenykedõ barlangászok nevéhez fûzõdik. Buslig Lajos és Romfeld Ákos a Vizes-járatban talált rá egy barlangi medve csontjaira, ami újabb kutatómunkát eredményezett. „A medve koponyája össze volt törve, és feltételezték, hogy esés közben zúzta össze, tehát lennie kell még egy felsõ járatnak” – szögezi le a barlangász. A felsõ járatot hosszasan keresik, végül – miután társai már feladták a további kutatást – Buslig Lajos 1965. november 7-e éjszakáján jut be. „Minden rendû-rangú barlangkutató boldog lehet, aki ilyen barlangot fedez fel, hisz méreteihez viszonyítva túl gazdag is a formakincs” – idézi mesterét Criºan, hozzáfûzve, hogy az Új Galéria feltárásában Buslig segítségére volt Gönczi Ferenc „alkalmi turista” is. A Súgó-barlang legendája a feltárást követõen „teljesedett be”, hiszen további munkálatokkal ezt a részt tették látogathatóvá a turisták számára.