2011. október 07., 09:062011. október 07., 09:06
Az ivóvizet a Maros csatornájából vezetik majd át Magyarországra. A vízügyi együttműködés a vegyes bizottság február 28–március 4-i ülésének napirendjén szerepelt, olvasható a közleményben.
Mint arról beszámoltunk, a Békés Megyei Vízművek Zrt. Arad megye vízművállalatával közös társaságot alapított április elején annak érdekében, hogy jó minőségű ivóvizet vezessenek át Békés megyébe. Csák Gyula, a Békés megyei cég vezetője akkor elmondta: az Aqua Trans Mureş Rt. nevű közös társaságot fele-fele arányban hozták létre. Ez a cég fogja elvégezni a vízátvezetéshez szükséges engedélyek, tervek és a beruházás előkészítését, majd annak levezetését.
A vízátvezetésre azért van szükség, mert Békésben a vízművek egyes szolgáltatási területén magasabb az ivóvíz arzéntartalma az Európai Unió által előírt literenkénti 10 mikrogrammnál. Az Aradról érkező, várhatóan napi 30 ezer köbméter vizet összekeverve a megyében kitermelttel, már maradéktalanul meg fog felelni az uniós normáknak a Békésben szolgáltatott ivóvíz minősége. Kormányközi megállapodásra is szükség volt ahhoz, hogy megkezdődhessen az Aradtól az országhatárig húzódó, 15 kilométer hosszúságú vízvezeték és a továbbítóállomás megépítése. A tervek szerint 2012 végéig elkészülhet a beruházás.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.