2007. augusztus 02., 00:002007. augusztus 02., 00:00
Tiszti állítólag apa
A Kelemen Kálmán elnök és Bárányi Ferenc alelnök által aláírt nyílt levélben az RMKDM azt állítja, az áthelyezésnek súlyos oka van, amelyet közölt is Gergely Istvánnal Jakubinyi György érsek, és csak a lelkész becsületének védelmében nem hozott nyilvánosságra. „Az érsek (…) nem tette publikussá, hogy állítólag két gyermek édesapja vagy. Az egyházi előírások szerint a püspök irgalmat gyakorolt, amikor áthelyezett a botrány helyétől egy távolabbi helységbe, hogy még esélyt adjon a megtérésre és a papi élet tisztességes folytatására. Vagy visszahelyez a civil állapotba és felszólít a család nyílt vállalására és a gyermekek becsületes nevelésére” – állítják döntés elé a nyílt levél szerzői Gergely Istvánt.
„Ne próbáljanak ebből sajtóbotrányt csinálni, a levél Gergely Istvánnak szól, neki kell eldöntenie, vállalja, vagy nem az engedelmességet. Ha nem akar tovább szolgálni, ne szolgáljon, de ne mocskolják tovább az egyházat” – jelentette ki a Krónikának Kelemen Kálmán. A levelet ennek ellenére nem küldték el Gergely Istvánnak, inkább a nyilvánossághoz kívántak fordulni – ismerte el Kelemen Kálmán, aki a volt csíksomlyói plébános apaságáról szóló vádjaikat sem kívánta bizonyítékokkal alátámasztani. „Ha jogtalannak tartja, támadja meg bíróságon az állítást Gergely István, akkor majd be is bizonyítjuk. Különben azért fogalmaztunk úgy, hogy «állítólag édesapa», hogy ne lehessen belőle rágalmazási per. Én megbízható emberektől tudom, hogy ez igaz, és egy esetleges per esetén előállunk majd a vallomásokkal is” – mondta Kelemen Kálmán.
Az RMKDM levelében felszólítják a plébánost: „Gergely István, tégy vallomást nyílt levélben a tényekről, határold el magad az egyházunkat támadóktól, így részben még jóváteheted a hibáidért az érsekedre és egyházadra szórt gyalázkodásokat. Leállíthatod fogadatlan vagy fogadott prókátoraidat, és Jegenyén újra kipróbálhat az érsek, akarsz-e Krisztus papja lenni?” Kelemen Kálmán véleménye szerint ugyanis, ha be is igazolódik, hogy két gyereke lenne Gergely Istvánnak, akkor is létezik megbocsátás, ha végzi a dolgát Jegenyén.
Érsekségi elhatárolódás
„Sem keresztényinek, sem demokratának nem nevezhető ez a hangvétel, elhatárolódunk tőle, még akkor is, ha úgy tűnik, minket véd” – jelentette ki a Krónikának Potyó Ferenc pápai káplán, a Gyulafehérvári Érseki Hivatal helynöke, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az RMKDM levelében foglaltakat. „Az érsekség ebben az ügyben nem végzett kivizsgálásokat, ezért hivatalos véleményt sem alakítottunk ki. A magunk belső ügyeit pedig – ha vannak – elsősorban magunk között kell rendezni, nem a sajtó nyilvánossága előtt” – tette hozzá. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy Gergely István Csíksomlyón maradása mellett annak ellenére is aláírásgyűjtésbe kezdtek az egyházközség egyes tagjai, hogy az érsekkel történt négyszemközti megbeszélés után ő már elfogadta a Jegenyére való áthelyezését. „Nem a Gergely István akarata ellenére történt az áthelyezés. A kánonjog pedig a II. vatikáni zsinat után változott, az 1983-ban, a pápa által kihirdetett új törvénykönyv minden korábbi kiváltságot eltörölt, ezért értelmetlen évszázaddal korábbi helyi privilégiumokra hivatkozni” – jelentette ki Potyó Ferenc. A csíksomlyói hívek ugyanis egy 1936-os keltezésű püspöki levélre hivatkozva lelkészválasztási jogot is tulajdonítottak az egyházközségüknek, ezzel is érvelve az érsekség szerintük önkényes áthelyezési döntése ellen. „A hívek kifejthetik véleményüket, de Isten előtti felelősséggel az érsek mérlegel” – mondta Potyó, aki szerint, bár egy személy írja alá a határozatokat, nem egyszemélyes döntésről van szó, hanem az éves vizitációk, jelentések és a szükségletek elemzése után születik megfontolt döntés. Az érseki helynök szerint a Tiszti áthelyezése kapcsán elhangzott pro és kontra érvek egyaránt az egyház hitelét rontják, a politikai nyomásról szóló vádak pedig egyenesen sértőek. „A kommunizmus alatt a katolikus egyház volt az egyetlen, amelyik súlyos áldozatok árán ugyan, de meg tudta őrizni függetlenségét, nem fogadta el az állam beavatkozását. Most hol egyik, hol másik politikai oldal szeretné kisajátítani az egyházat, és rendre hol itt, hol ott kiáltanak ki nemzetietlennek vagy árulónak, mert az egyház őrzi függetlenségét. Az egyház a hívekért van, nem a politikai érdekért” – jelentette ki. Gergely Istvánt lapzártánkig nem sikerült elérnünk.
Kovács Csaba
Változások a főegyházmegyében
A gyulafehérvári római katolikus püspökség plébániáin ötvennyolc személycsere történt augusztus elseje óta. Hat újonnan felszentelt lelkész mellett hat segélylelkész és tizenkilenc plébánost helyeztek új egyházközségbe, heten tértek haza és hárman távoztak külföldi tanulmányokra vagy szolgálatra. Három főesperesi kerület élén történt változás, a székelyudvarhelyi, a belső-szolnoki és a marosi-küküllői élén, tehát Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Székelyudvarhelyen is új főesperesek veszik át a szolgálatot. Czirják Árpád kolozsvári főesperes nyugdíjba vonul.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.