Hirdetés

„Német precizitással” működik a honosítás

Bejöttek azok a számok, amiket vártunk; hetente négyezer magyar állampolgársági kérelmet nyújtanak be, annyit, mint korábban egy egész év alatt szoktak. Jelenleg – ez év január harmadika óta – hetvenötezren kérelmezték a magyar állampolgárságot már az új szabályok szerint – jelentette ki Wetzel Tamás, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos a Duna Televízió Reggel a Dunán című műsorában.

2011. május 12., 09:472011. május 12., 09:47

A kérelmek negyven-negyven százalékát a külképviseletek és az anyakönyvvezetők, a maradék húsz százalékot a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vette át.

Az apparátus egyébként elegendő, bár külföldön, a külképviseleteken nem lehetett akkora fejlesztéseket végrehajtani, mint tervezték, mivel ez sokba került volna. Viszont – főleg a határ menti településeken – az anyakönyvvezetők óriási munkát végeznek – tette hozzá a miniszteri biztos. Emlékeztetett: a kiemelt külképviseleteken – Szabadkán, Kolozsváron, Csíkszeredában – már szinte az év végéig beteltek a kérelmezésre rendelkezésre álló időpontok, Magyarországon viszont bőven van lehetőség a kérelmek benyújtására. Csíkszeredában már tizenkétezer kérelemnél tartanak – mondta a biztos, aki úgy látja: mostanra beállt a rendszer, a gépezet „német precizitással” működik, az ünnepélyes állampolgársági eskütétel rendszere is lassan rutinszerűvé válik.

A külképviseleteken fejlesztik a rendszert, amely lehetővé teszi majd, hogy a követségeken is kérelmezni lehessen az új típusú, biometrikus azonosítókat tartalmazó útlevelet. Május végétől vélhetően erre is alkalmas lesz a külképviseleti rendszer – mondta Wetzel Tamás.
Ebben az évben az előzetes számítások szerint a magyar állampolgárságot kérelmezők száma eléri majd a kétszázötvenezret – tette hozzá a miniszteri biztos; a testvér-települési kapcsolatok keretében szervezetten, nagyobb csoportokban is beadhatják majd a nyár folyamán kérelmeiket a külhoni magyarok Magyarországon, tehermentesítve ezzel a Kárpát-medencei konzulátusokat.

Nem nagy veszteség az állampolgárság-vesztés
Nem járna túl sok veszteséggel, ha a szlovákiai magyarok a magyar állampolgárság felvétele után elveszítenék szlovák állampolgárságukat. Csak az útlevelük bánná, mert a különféle juttatások az állampolgárság elvesztése után is járnának – írta az Új Szó című pozsonyi magyar napilap tegnap. „Újdonsült magyar állampolgárként majdnem ugyanolyan jogokkal rendelkezhetünk Szlovákiában, mint annak előtte” – állítja a lap. A szlovák állampolgárság elvesztése miatt nem foszthatnak meg senkit sem a nyugdíjától, sem a szociális juttatásoktól – tájékoztatta a lapot a Szociális Biztosító. A nyugdíjjogosultság megítélésénél és a szociális juttatások esetében az állampolgárság nem feltétel. Az állampolgárság elvesztése a munkanélküliek esetében sem von maga után változásokat.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés