Amikor a család összeköt: a Márkó, Józsa és Szekeres családi találkozókról faggattuk azok szervezőit

„Az ötlet nem az enyém, hanem azé az emberé, akinek nagyon sokat köszönhetek: nagyapámé, Markó Gáboré, aki egész életét a család egységéért és a közösségért élte le. Gyerekkoromból emlékszem Márkó családi találkozókra Olaszteleken, amelyeknek mindig ő volt a lelke. Kilencvenhat évesen távozott közülünk, és természetes módon, de legfőképp ösztönösen adta magát a helyzet, hogy átvegyem az ő szerepét. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a találkozók csak a dédapám és azok leszármazottainak találkozója, az ősi Márkó család, melynek nemesi címere a templom falát is díszíti, ennél sokkal szélesebb és szerteágazóbb” – magyarázta.

„Nyilván az ilyen események soha nem egyszemélyes történetek, főleg, ha olyan népes a család, mint amilyen az olaszteleki Márkók. Nekem olaszteleki unokatestvéreim vannak segítségemre, különösen Rancz Gyöngyike, aki rendszeresen sokat segít a szervezésben, emellett saját udvarán helyszínt is biztosít a találkozásoknak” – részletezte, hozzátéve, hogy minden évben, szeptember első vasárnapján falutalálkozó van Olaszteleken – nem falunap, hanem egy alkalom, egy lehetőség arra, hogy az olasztelekiek és az Olasztelekről elszármazottak találkozzanak –, és tulajdonképpen erre „építették” a családi találkozót.

„Ötévente, szeptember első vasárnapján, a vasárnapi ünnepi istentisztelet előtti szombaton a Márkóké a „terep”. Ezekre a találkozókra rendszeresen készítünk egy kis emléklapot vagy emlékfüzetet, nagy családi fotók, albumok készülnek” – meséli, hozzátéve, hogy sajnos 2014-es „száműzetése” miatt a 2019-es találkozó elmaradt, de a 2023-as hazatérése után ismét „belendültek”.

Kiemelte, hogy a Márkó családi találkozók megszervezésének egyik legnagyobb nehézsége épp a család méretéből fakad. 2009-ben 112 felnőtt és 27 gyerek vett részt, a család létszáma azonban ennél sokkal nagyobb.

„Szomorú, hogy az évek múltával a régi „nagy öregek” egyre kevesebben vannak, így számolnunk kell azzal, hogy egy idő után már csak harmadik, negyedik, ötödik unokatestvérek maradnak. De úgy gondoljuk, hogy akkor sem szabad feladni, mert ezek a fiatalok is kell hogy érezzék Olasztelek hívását, és nagyon fontos, hogy a gyökerek megismerésén túl rá-rácsodálkoznak egyik vagy másik kortársukra, arra hogy „mi rokonok vagyunk”. Ez az érzés hajt előre ma is, amíg mi maradunk nagyapám után a „nagy öregek”. Ha legalább ennyit megtehetünk a családért, önmagunkért, közösségünkért, akkor ez megér mindent” – fejtette ki.

Az első, két napos találkozó alkalmával döntötték el, hogy hagyományt teremtenek, így négy évvel később egy újabb összejövetelt sikerült leszervezniük, amely immár Magyarországon volt.

„Ez egy háromnapos családi találkozó volt, amin körülbelül 120-130-an vettünk részt, tíz Józsa-testvér leszármazottjai, első unokatestvérek, ifjú generációk” – idézte fel, hozzátéve a két következő találkozót Bálványosfürdőn szervezték meg. Az eseménynek „szigorú” programja volt, mindenki részletesen beszámolt, hogy hol él, mit csinál. A programban volt közös éneklés, istentisztelet is, illetve megannyi beszélgetésnek adott helyet, teret.

A szervezés sosem volt egyszerű, minden kiadás több hónapnyi munkát igényelt, hiszen olyan családtagokat is fel kellett kutatni, akikről épp csak tudomásuk volt, illetve száznál is több személy lakhatását, étkeztetését kellett leszervezni.

„Nem az, mint ami a mai világot jellemzi, hogy az ember azt se tudja, hogy ki lakik a szomszédjában, hogy kicsit sarkítva, de nem ismeri még az első unokatestvérét sem” – vélekedik.

A családi találkozóik története azzal kezdődött, hogy Szekeres Attila ötödik unokatestvére, Szekeres Szabolcs – akinek az édesapja második világháborús menekültként jutott el Argentínába, majd az Egyesült Államokba (de számára illetve gyerekei számára mindig is fontos maradt a magyarság, cserkészkedtek, hagyományokat ápoltak) – a rendszerváltás után visszatért nem Erdélybe, de Magyarországra, majd folyamatosan elkezdett gyökerei után kutatni, így megtalálta Szekeres Attila édesapját Sepsiszentgyörgyön

„Szerencsére én is éppen ott voltam, amikor megérkezett. Így ismerkedtünk meg, tartottuk a kapcsolatot, és hát engem is rögtön felpezsdített, és én is elkezdtem kutakodni, és nemsokára fel is fedeztem, hogy hol lehet a családnak a nemesi levele, ami akkor egy marosvásárhelyi rokonnál volt. Elkezdtem a Tudor-negyedi Szekereseket felhívni, telefonálgattam addig, amíg ráleltem a nemesi levélre” – idézte fel a heraldikus, hozzátéve, hogy

„Szabolcs jött az ötlettel, hogy meg kéne ünnepelnünk a család megnemesítésének a 400 éves évfordulóját: a mezőmadarasi Szekeres Gergely ősünket 1607. október 27-én Kolozsváron kiadott oklevéllel Rákóczi Zsigmond fejedelem nemesi rangra emelte, és címet adományozott neki. Szabolcs és én szerveztük meg az első összejövetelt, én a helyi újságban hintettem el a hírt, Szabolcs meg interneten keresett kapcsolatokat, és nagy segítségünkre volt a helyi, mezőmadarasi tiszteletes úrnak a felesége – magyarázta, kiemelve, hogy az első találkozó 2007-ben volt és 138 ember vett részt rajta a világ különböző pontjairól, például Magyarországról, a Felvidékről, Spanyolországból, Amerikából, és „igyekeztek kibogozni a családfát”.

„Az utolsó találkozóra, ami 2022-ben volt, tehát a Covid-járvány után, sajnos megritkultunk, egy csomó idősebb rokon elhunyt. Csak nyolcvanegynéhányan voltunk azon az alkalmon” – mesélte, hozzátéve, hogy bár ez a mezőmadarasi Szekeres-család találkozója, sokan generációk óta a szomszédos, közeli településeken élnek

„Több ember is feldobódott attól, hogy rájött, hogy honnan származik, hogy talált rokonokat. Másod-, harmad-, negyedunokatestvéreket talált. Olyan is volt, akit megfertőzött a dolog, így következő alkalommal még hozott más családokat is, olyan embereket, aki már nem Szekeresek név szerint, de a nagyapjuk, a nagyanyjuk Szekeres volt”.

A kapcsolatok természetesen túlmutatnak a találkozókon, Szekeres Attila sokakkal tartja online a kapcsolatot, vagy ha utazása során olyan településen jár, ahol esetleg él egy rokon, fel szokta őt, őket keresni.

korábban írtuk

Legdrágább kincsünk a gyermek. Családi találkozó Miskolctapolcán

A híres üdülőhely szállodájának főbejárata fölött családi címert ábrázoló zászlók közé kifeszített molinón ez a felirat volt olvasható szeptember 15-17. között: Komoróczy Családi Nap 1923 – 2023.