Hirdetés

„Magyar” épületeket díjaztak

Több díjat is nyertek erdélyi és partiumi ingatlanok a Baumit nemzetközi építőanyag-forgalmazó országos pályázatán.

Nagy Orsolya

2011. május 19., 06:342011. május 19., 06:34

Az év homlokzata nevet viselő versenyt harmadjára írták ki, a neves szakemberekből, egyetemi tanárokból álló zsűri az új és felújított épületeket rangsorolta. A díjat négy kategóriában három-három tervezőnek adták át: családi ház, új építésű adminisztratív épület vagy hotel, helyreállított épület, illetve moldovai köztársaságbeli épületek tervezői részesülnek ebben az elismerésben. A családi házak közül az első két helyezést Ilfov megyei ingatlanok érték el, a harmadik pedig egy szászmedgyesi ház. Új építésű adminisztratív épület, hotel vagy tömbház kategóriában az első a temesvári Harmonia öregotthon, második egy marosvásárhelyi cégszékhely, a harmadik pedig a Mamaia tengerparti nyaralóhely Caelia Residence luxusapartmanháza lett.

A helyreállított homlokzatok között eközben a legszebb a kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem Germoplasma elnevezésű pavilonja lett, a második pedig a nagyváradi Ady Endre Gimnázium épülete. Bronzérmet szintén egy nagyváradi palota, a Román Nemzeti Bank székhelye kapott ebben a kategóriában.

Pafka Ernő harmadjára nyert

A második helyezést elért váradi projekt tervezője, Pafka Ernő építész nem először kapott elismerést ezen a versenyen: tavalyelőtt, az első kiíráson kategóriagyőztes lett a nagyváradi színházépület külső homlokzata, egy évvel ezelőtt pedig az Ady Endre Gimnázium másik épületrésze, amelyet szintén ő és cége tervezett, és amely hamarabb lett kész, mint a most díjat nyert szárny. Az orsolyiták komplexumaként emlegetett épületegyüttes ugyanis tekintélyes méretű, és két különböző telekkönyvi számot visel: leghosszabb homlokzata a sétálóutcára néz, de van utcafrontja az Úri (Roman Ciorogariu), illetve a Szilágyi Dezső (Moszkva) utcán is – utóbbin található a gimnázium bejárata. A komplexumot a Szent Orsolya-apácarend kapta vissza, és négy-öt év alatt, ahogy anyagi helyzete engedte, fel is újította a teljes külső homlokzatát – tudtuk meg Pafka Ernőtől. A szakember elmesélte: az épület emeletén nem történt nagyobb változtatás az építés óta, de a földszintet sokféleképpen átépítették, mivel az ottani üzlethelyiségek bérlői gyakran cserélődnek. Az épületegyüttes az orso-lyiták zárdájaként szolgált – Pafka Ernő azt mondja, érdekes felfedezés volt például az eredeti bejárat megtalálása. A gimnázium egyébként a rend Szent Anna-templomát is körbefogja.

Mentalitásváltás kell

Az egykori Osztrák–Magyar Bank (ma Román Nemzeti Bank) Széchenyi téri (Traian park) épületét öt hónap alatt állították helyre kívülről – idézi fel Cosmin Lazăr tervező. Azt mondja, nem volt kis feladat a szecessziós stílusú banképület díszítőelemeit helyreállítani, a legkényesebb a timpanonon található két oroszlánszobor restaurálása volt. Adriana Lipoveanu építész, a nagyváradi önkormányzati testület tagja kijelentette: a számos negatív példa mellett fontos figyelmet fordítani az ehhez hasonló sikerekre is, a főleg magántulajdonban lévő váradi paloták tulajdonosainak ugyanis meg kell érteniük: kötelességük áldozatot hozni a műemlék épületek állagának megőrzéséért és a restaurálásért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés