2011. február 22., 10:312011. február 22., 10:31
A felmérés szerint egyre többen, főként fiatalok fogyasztanak ilyen pszichoaktív szereket, amelyek igen káros hatással vannak a pszichére és a különböző szervekre egyaránt. A szakemberek szerint tudatzavarok léphetnek fel, a fogyasztók hallucinálhatnak, szervezetük legyengülhet, de a memóriazavarok sem kizártak. Sérülhetnek továbbá a szív, a máj, illetve a vese funkciói is.
Florin Stamatian Kolozs megyei prefektus elmondta: a helyzet súlyosságát jelzi, hogy csak Kolozs megyében január óta 137 személy került kórházba könnyű drogok fogyasztását követően. A prefektus elmondta, két gyerek esetében az iskolában vették észre az ajzószerek okozta mérgezés tüneteit. A prefektus hozzáfűzte, azt egyelőre nem tudja, hogy pontosan melyik településeken üzemelnek még álomboltok a megyében, az biztos, hogy Kolozsváron valamennyi legális ajzószert forgalmazó üzletet bezárták. Stamatian szerint a legnagyobb gondot az okozza, hogy nincs megfelelő törvényi szabályozása a különböző ajzószerek forgalmazásának, ráadásul internetes vagy közvetítők általi forgalmazását nem lehet ellenőrizni.
A román hatóságok teljes mértékben korlátozni kívánják a hallucinogén anyagok forgalmazását, amelyek a jövőben összehangolt akciók keretében fogják ellenőrizni az úgynevezett álomboltok tevékenységét. Emil Boc miniszterelnök bejelentette: az eddigi tapasztalatok alapján tisztában vannak azzal, hogy a könnyű drognak számító szerek visszaszorítása nem megy egyik napról a másikra, éppen ezért egyelőre arra koncentrálnak, hogy a lehető legszigorúbban kézben tartsák a pszichotróp anyagokat forgalmazó üzletek működését. A következő időszakban az egészségügyi, a mezőgazdasági és a belügyminisztérium felügyelete alatt a fogyasztóvédelem, az élelmiszer-biztonsági, valamint pénzügyi hatóságok közösen ellenőrzik az álomboltokat. Egy évvel ezelőtt egyébként 36 növényi kivonat és hatóanyag forgalmazását tiltották be az országban, a drogkereskedők azonban a betiltott szereket legálisan forgalmazható anyagokkal keverték.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.