
Fotó: Boda Gergely
2007. november 08., 00:002007. november 08., 00:00
Marius Paşcan, a polgármesteri hivatal szóvivője szerint a korszerűsítési munkálatok akár három évig is elhúzódhatnak. A projekt tervei szerint felújítanák a hétezer négyzetméteres sétányokat, illetve a vadállatok és madarak számára új épületeket, ketreceket építenének. Az oroszlánok számára háromszáz négyzetméteren öt ketrecet alakítanának ki, a tigriseknek több mint 250 négyzetméteren két ketrecet, a macskafélék számára pedig négyezer négyzetméteren hat ketrecet létesítenének. Ugyanakkor az elefántok számára 250 négyzetméteren két kifutót alakítanak ki, de ugyanakkora területen a zsiráfok számára három, míg a mocsári madarak számára hat részleget hoznának létre. Ezek mellett lefektetnék a föld alatti vízvezetékeket, csatornarendszert, a villanyvezetéket, illetve az alacsony nyomású földgázvezetéket is. A vásárhelyi állatkert volt Romániában az első zoo, amelyik már európai uniós engedéllyel működik. Hírösszefoglaló Lehetőséget kapott a váradi állatkert Lucia Varga környezetvédelmi államtitkár szerint amennyiben a helyi önkormányzat e hónap közepéig döntést hoz a városban működő állatkert korszerűsítési szándékáról, illetve annak kétszeresre növeléséről, abban az esetben a szaktárca vállalná a költségek 75 százalékát. A bővítésre és a költségek fennmaradó 25 százalékának biztosításáról rendkívüli tanácshatározat szükséges, mivel az önrészt a városi költségvetésből kellene fedezni. Amennyiben erre nem kötelezi el magát a helyi önkormányzat, illetve ha az állatkertet elköltöztetnék jelenlegi helyéről, úgy elveszítenék a minisztériumi támogatást.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.