
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Az egészségügyi minisztérium döntése szerint lemondanak az iskolai lázmérésről és arról is, hogy az órák előtt megkérdezzék a diákokat, hogy vannak. Dragoș Garofil államtitkár mindezt azzal indokolta, hogy hosszadalmas művelet lenne, és torlódást okozna a tanintézetek bejárata előtt.
2020. augusztus 12., 09:492020. augusztus 12., 09:49
2020. augusztus 12., 09:522020. augusztus 12., 09:52
Az államtitkár a szenátus oktatási bizottsága előtt úgy fogalmazott, ehelyett minden reggel otthon, a szülőknek kell ellenőrizniük gyerekük testhőmérsékletét, egészségi állapotát.
– mondta a Digi24 hírportál szerint Dragoș Garofil.
Mint ismeretes, Klaus Iohannis múlt héten bejelentette, hogy szeptember 14-én elkezdődik a tanév. Az államfő három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel, ám a kormány azóta sem hozott hivatalos döntést.

Monica Anisie oktatási miniszter szerint a szeptember 14-ei tanévkezdés után, zöld járványügyi forgatókönyv esetén a gyerekeknek kötelező módon iskolába kell menniük, a szülők nem tarthatják otthon őket elővigyázatosságból. Azonban ezzel nem minden szülő ért egyet.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
1 hozzászólás