A lakók szerint az érsekség olyan ingatlant igényel vissza, amelyről két visszavonhatatlan bírósági döntés is igazolja, hogy az állam tulajdonát képezi. „A római katolikus egyház nem igényelheti vissza az épületet, mivel azt 1952-ben a román államnak adományozta” – nyilatkozta Ala Sprânceană, az egyik lakos. A húsz tiltakozóhoz a Bolyai utca néhány lakosa is csatlakozott, mivel az ő lakásukra is vonatkozik az 1952. évi „adományozásról” szóló okirat.
Vasile Lechinţan kolozsvári történész szerint az 1892-ben közpénzből épített ingatlan soha nem képezte a gyulafehérvári érsekség tulajdonát, az egyház csak adminisztrálási joggal rendelkezett. „Az egyház történelemhamisításhoz folyamodva kéri vissza az egykor gondnoksága alatt lévő ingatlanokat, a 19. század végén közpénzekből épült ingatlanok telekkönyveit pedig meghamisítják” – nyilatkozta Lechinţan.
A gyulafehérvári főegyházmegye által kezdeményezett per közel ötven családot érint. A Mediafax hírügynökség szerint azonban az érsekség jogtanácsosa, Lőrincz Csanád Albert a perek kapcsán csak annyit közölt: a szóban forgó épületegyüttest a kolozsvári Szent Mihály római katolikus plébánia 1897 és 1901 között építette, az ingatlant pedig 1918-ban vásárolta meg a római katolikus státus, az 1946. évi kommunista hatalomátvételt követően pedig erőszakkal államosították. A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye a Vasile Lechinţan által emlegetett 1952. évi „adományozási” okirat hatályon kívül helyezését kéri az igazságszolgáltatástól.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.