Hirdetés

Államfői támogatás

Háromszék – A háromszéki elöljárók levélben kérik Traian Băsescu államfő segítségét Kovászna megye legégetőbb problémáinak megoldásához. György Ervin Kovászna megyei prefektus tegnapi sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy bár az államfő egyhetes háromszéki tartózkodása alatt a megye vezetőivel is találkozott, a tárgyaláson azt kérte, írásban is ismertessék azokat a problémákat, amelyek megoldásához a támogatását kérik.

2007. augusztus 23., 00:002007. augusztus 23., 00:00

A prefektus szerint a megyei önkormányzat és több település polgármestere közös levelet küld az államfőnek, melyben főként a háromszéki turizmus fellendítéséhez kér segítséget. „Ebben a levélben utalnak többek között a rossz állapotban lévő kovásznafürdői szívkórház újjáépítésére, az infrastruktúra javítására és a befektetők térségünkbe való vonzására is” – nyilatkozta György Ervin. Mint arról korábban beszámoltunk Traian Băsescu háromszéki látogatásakor megállapította: „Kovászna megye Isten adta természeti kincsekben gazdag, egy dolog azonban hiányzik, a jó út”. Az államfő vidéki rendelőhöz hasonlította a kovásznai szívkórházat. Az államelnök akkor megígérte a kórház vezetőinek, hogy közbenjár annak érdekében, hogy az egészségügyi intézmény pénzt kapjon a korszerűsítésre. Monica Hosu, a kovásznai szívkórház igazgatója szerint az intézmény fűtésrendszerének javítása lenne a legfontosabb. Erre a célra már igényeltek a szaktárcától 1 millió lejt. A fürdővárosi egészségügyi intézménybe az egész országból érkeznek betegek. Évente mintegy 16 ezer beteget kezelnek a kórházban, de igény a jelenlegi férőhelyek duplájára is lenne.


Ellentmondások a prefektúrán

György Ervin kormánybiztos nem ért egyet a Kovászna megyei prefektúra által a Székelyföld-tábla kapcsán elküldött figyelmeztető levél teljes tartalmával. Mint arról korábban beszámoltunk, a napokban a Kovászna megyei prefektúra is felszólította a megyei önkormányzatot, hogy a diszkriminációs ügyeket megelőző és szabályozó 2000/137-es számú kormányrendelet értelmében távolítsa el a Kökös határába elhelyezett Székelyföld bejáratát jelző reklámpannót. A Ioan Ursache alprefektus által jegyzett levél szerint a háromnyelvű tábla, amelyen egy székely kapu és két székely ruhába öltözött fiatal látható kimeríti a diszkriminációellenes kormányrendelet előírásait, a tábla nacionalista és soviniszta propagandát szolgál, amely egy adott közösség ellen irányul. „Telefonon hívott Ioan Ursache alprefektus, és értesített a felszólító levélről, viszont nem ismertette velem annak tartalmát. Csak később ismertem meg, és egyáltalán nem értek vele egyet” – nyilatkozta lapunknak György Ervin, aki éppen szabadságát töltötte abban az időszakban. A kormánybiztos hozzátette: az volt a kérése, hogy a felszólító levél törvényekre és engedélyekre hivatkozzék, hiszen a táblát valóban úgy állították fel, hogy nem felelt meg az építkezési engedélybe foglaltaknak. Ennek ellenére a prefektúra a diszkriminációellenes törvényre hivatkozva ítélte el a Székelyföld-táblát.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés