Alkoholcsempészekre vadászik a rendőrség

Az alkohol illetékének megemelése után jelentősen megnőtt a hamisított italokat termelők és forgalmazók száma – számolt be Ioan Crãciun. A Kovászna megyei bűnügyi rendőrség parancsnoka szerint ezeket mintegy 15 Vrancea, Suceava és Botoºani megyei, engedély nélkül működő kifőzdében gyártják, és az ország központi megyéiben forgalmazzák.

2006. július 19., 00:002006. július 19., 00:00

Kovászna megye
A rendőrtiszt elmondta, az elmúlt két hétben átfogó ellenőrző akciókat szerveztek a közutakon, házkutatásokat tartottak magánszemélyeknél és egyes sepsiszentgyörgyi cégek székhelyén. Crãciun elmondta, ezek során közel 5000 liter szeszt, 4040 liter bort és 1094 liter pálinkát koboztak el. Hozzátette, a szeszcsempészeket nehéz tetten érni, mivel jól álcázzák szállítmányukat: többször előfordult, hogy a teherautó előtt haladt a bűnbanda egy tagja, és telefonon értesítette a szállítót, ha rendőrök voltak az úton. A razziában részt vevő rendőröket több esetben is megpróbálták lefizetni a tetten ért csempészek, akik ellen korrupció vádjával is eljárást indítanak. A háromszéki rendőrség 6 személyt vizsgál; a törvényszegőket 1-től 3 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik. A rendőrtiszt szerint még nem állapították meg az elkobzott hamisított italok piaci értékét, a ki nem fizetett illeték értéke a felmérések szerint 1,2 milliárd régi lejre tehető. Az italokat a rendőrség laboratóriumában vizsgálták, és kiderült, hogy a bor és a szesz mérgező anyagokat tartalmaz. A rendőrtiszt elmondta, a hamisított italokat vidéki kocsmákban vagy háznál árusítják, így fennáll annak veszélye, hogy a vásárlók megbetegednek. Crãciun felhívta az árusok figyelmét, hogy a hamisított italok forgalmazásáért szintén börtönbüntetés jár.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek