
Jelentősen megkönnyíti az önkormányzatok munkáját, hogy a közigazgatásban egyszerűsítették az alkalmazások módszertanát – hívta fel a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.
2015. október 15., 22:352015. október 15., 22:35
Az elöljáró rámutatott, a parlament elfogadta az RMDSZ által benyújtott törvényjavaslatot, hogy az önkormányzatok és az alárendelt intézmények ezentúl központi jóváhagyás nélkül alkalmazhatnak, betölthetik az elmúlt években megüresedett állásokat, ha a költségvetésük ezt lehetővé teszi.
Az elöljáró felidézte, 2009-ben az Emil Boc vezette kormány által hozott megszorító intézkedések egyike az volt, hogy a közigazgatásban csak minden hetedik megüresedett állásra lehetett egy személyt alkalmazni, tehát a megüresedett helyek 15 százalékát írhatták ki versenyvizsgára.
Ezen módosított a 2013-ban kiadott sürgősségi kormányrendelet, amely értelmében minden megüresedő helyre ki lehet írni a versenyvizsgát, tehát a hét az egyhez arány egy az egyhez arányra módosul. Ezt azonban csak a kormány jóváhagyásával lehetett megtenni. Az alkotmánybíróság tavaly februárban jelezte: a rendelet sérti a helyi önrendelkezés jogát és alkotmányellenesnek ítélte.
Az RMDSZ által 2014 márciusában benyújtott törvényjavaslat szerint a megüresedett állásokat a közigazgatásban és az annak alárendelt közintézményekben központi jóváhagyás nélkül, az önkormányzatok és az illető intézmények saját döntése alapján hozhatják meg azzal a feltétellel, hogy legyen jóváhagyott költségvetésük az illető állás betöltésére, illetve ne lépjék túl a maximum személyzetszámot.
Antal Árpád polgármester szerint a közigazgatásban és a kertészetben mintegy ötven emberre lenne még szükség, hogy a város ügyeit átlássák és naprakészen meg tudják oldani a problémákat. Antal korábban üdvözölte a 12 százalékos béremelést, ám most hangsúlyozta, hogy ez még mindig nem elég, hiszen azok, akiknek korábban is nagyobb, 2-3 ezer lejes fizetésük volt, nyertek az emeléssel, ám az ezer lejt kereső pályakezdők bére nem sokat változik.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!