Hirdetés

„Lehangoló” utastájékoztató Csíkban és Gyergyóban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A korábbi ígéretek ellenére sem a csíkszeredai, sem a gyergyószentmiklósi vasútállomáson nem tájékoztatják magyar nyelven az utasokat az érkező és távozó szerelvényekről, illetve más tudnivalókról.

Kovács Attila

Gergely Imre

2016. január 18., 19:352016. január 18., 19:35

Noha a lakosok részéről már több jelzés is érkezett arra vonatkozóan, hogy szükség lenne az anyanyelvű információközlésre, amit ugyanakkor a hatóságok is szorgalmaznak, nem történt előrelépés az ügyben. A problémát helyi szinten nem lehet megoldani, a tájékoztatást végző informatikai programot ugyanis csak központilag, a Román Vasúttársaság (CFR) bukaresti irodájában tudják módosítani, úgy tűnik azonban, hogy az állami vállalat számára nem jelent prioritást a helyzet orvoslása.

Tavasz óta működik az informatikai program

Az egységes szoftver 2015 tavaszától működik a két székelyföldi településen: azt megelőzően a vasútállomás éppen szolgálatban lévő forgalomirányítója mondta be az érkező és távozó vonatokat – ez a fajta élőszavas tájékoztatás ugyan nem mindig volt teljesen érthető, de a tudnivalókat magyarul és románul is közölték.

A hangosbemondók azonban több mint fél éve „nem tudnak\" magyarul, és noha erre vonatkozó felmérés nem készült, de valószínűleg mind a csíkszeredai, mind a gyergyószentmiklósi állomást többségében magyar anyanyelvű polgárok használják. A csíkszeredai vasútállomás vezetői már tavasszal arról számoltak be, hogy tudnak a hiányosságról, és a brassói területi igazgatóságtól igényelték az informatikai program módosítását. Cornel Roşu infrastruktúráért felelős igazgató most úgy nyilatkozott: többet nem tudnak tenni az ügyben, ők is azóta várják a megoldást.

Angolul és franciául tájékoztatnak

Hasonló a helyzet Gyergyószentmiklóson, ahol azonban a nemzetközi szerelvényekről angolul és franciául is tájékoztatnak – holott minden bizonnyal az elsősorban Magyarországról érkező, illetve oda tartó járatok iránt inkább magyar ajkúak érdeklődnek. A belföldi vonatokra vonatkozóan viszont itt is csak románul szól a hangosbemondó, holott ugyancsak több mint fél éve ígérik az illetékesek a helyzet orvoslását.

A vasútállomás egyik alkalmazottja arról számolt be, hogy számukra is furcsa volt már a szoftver beüzemelésekor a magyar nyelv hiánya, és az utasok is rendszeresen szóvá teszik a hiányosságot. A vasutas ilyenkor azt javasolja, hogy írásban tegyenek panaszt, ugyanakkor helyi szinten nem tartozik hatáskörükbe a probléma megoldása. A gyergyói intézmény ugyancsak már tavasszal kérést küldött a brassói igazgatósághoz az ügyben, a válaszban pedig azt az ígéretet kapták, hogy már folyamatban van az ügyintézés, hamarosan magyar nyelvű tájékoztatás is lesz.

Madaras Szidónia, a városháza szóvivője azonban elmondta: semmilyen előrelépés nem történt, ezért a héten újabb levelet küldenek, amelyben egyrészt arról érdeklődnek, hogy hol tart a folyamat, ugyanakkor sürgetik a program módosítását. Az újabb felszólítást az is aktuálissá teszi, hogy a napokban több gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselőhöz is érkezett lakossági megkeresés a témában.

A brassói igazgatóság is tehetetlen

Ioan Pintea, a brassói területi igazgatóság vezetője arról számolt be: tudomásuk van a problémáról, a magyar nyelvű tájékoztatást már valóban több székelyföldi településen igényelték, de ők sem tehetnek semmit az ügyben, a módosítás ugyanis a CFR központi vezetőségének hatásköre. További információkért ezért írásban fordultunk a vasúttársaság szóvivőjéhez, kérdéseinkre egyelőre nem kaptunk választ. A számítógépes program „magyarosítása\" egyébként nem lehetetlen feladat, bizonyíték erre, hogy Sepsiszentgyörgyön magyarul is elhangzanak a vonatok érkezésére, valamint indulására vonatkozó információk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés