Alagút az autóknak

Kolozsvár – Alagút megépítését tervezik Kolozsváron a város központja alatt – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Emil Boc polgármester. A tervek szerint a négysávos föld alatti útszakasz a városháza épületétől a Magyar utca – 1989. december 21. út – elejéig, hozzávetőlegesen a református templomig húzódna.

2007. június 22., 00:002007. június 22., 00:00

Az alagút megépítésének célja, hogy valamelyest megkönnyítse a közlekedést Kolozsvár belvárosában. Boc szerint várhatóan 2008-ban kezdenek hozzá a terv megvalósításához. A kolozsvári elöljáró nem tudott részletekkel szolgálni arról, hogy a terv megvalósítása mennyi pénzbe kerül majd.

A projekt része a kincses város fejlesztési stratégiájának, amelynek elfogadásáról jövő héten dönt a helyi tanács. A dokumentum célja, hogy Kolozsvár fejlesztési perspektíváit tárja fel a befektetőknek. A stratégiát 14 közvita után véglegesítették, kidolgozásában a helyi tanács mellett részt vállaltak a civil szervezetek, valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közigazgatási Karának tanárai is. A dokumentum a kincses város egyetemi központi státusára alapozza hosszú távú fejlesztési stratégiát. Mint Boc elmondta, a külvárosok fejlesztése a legfontosabb célkitűzés, hiszen a belvárosban telekhiány miatt gyakorlatilag lehetetlen új ingatlanokat építeni. A külvárosok fejlesztését szolgálja az a terv is, amelynek keretében négy új lakónegyedet építenének. „Ez egyben az ingatlanpiacon tapasztalható magas árakat is lecsökkentené kissé” – vélekedett Emil Boc. Ezek mellett a polgármesteri hivatal célkitűzései között említette a bürokrácia csökkentését az általa vezetett intézményben. Mint mondta: az idei év végéig meg szeretnék valósítani, hogy a hivatalban egyetlen irodában történjen a közönségszolgálat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza