Hirdetés

„Körbeülték” Udvarhelyen a jogállami kerekasztalt

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Többek között az új magyar alkotmányról, a választójogi változásokról, valamint a magyar állampolgársággal járó jogokról és kötelezettségekről kaptak tájékoztatást az egyetemi hallgatók és főiskolások a Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) és a MÜTF Oktatási Központ szervezésében lezajlott Jogállami kerekasztal Erdélyben című udvarhelyi rendezvényen péntek délután. 

Veres Réka

2015. október 25., 22:062015. október 25., 22:06

Juhász Imre alkotmánybíró elmondta, fontosnak tartja, hogy új alaptörvény született és lépett hatályba 2012-ben Magyarországon. „A korábbi, toldozott-foltozott gyökerében mindenképpen kommunista alkotmány volt. Az új alaptörvényt már a tervezési és előkészítési folyamatban sok támadás érte, ez nem csitult a hatályba lépését követően sem. Éppen ezért gondoltuk, útjára indítunk egy kerekasztal-beszélgetést és előadás-sorozatot, amelyen elmondhatjuk, hogy mit gondolunk erről gondolkodó jogászként és gondolkodó állampolgárként\" – mondta Juhász Imre.

Tordáné Petneházy Judit, az MPEE alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az alaptörvény sok újdonságot hozott a jelenlegi határokon kívül élő magyarság számára is, ugyanis ez egész más szintű felelősséget ír elő Magyarország számára a határon túli magyarságot illetően. „Az alaptörvény hangsúlyozottan a nemzet egységének a gondolatából indul ki, úgy vélem, ezt mindenképp tolmácsolni illik\" – érvelt az alkotmánybíró, hogy miért aktuális a rendezvény az erdélyiek számára is.

Mint elmondta, az alaptörvény hátteret nyújt a kettős állampolgárság kérdésében is, így az eddig lezajlott erdélyi kerekasztal-beszélgetéseken főként konkrét kérdések foglalkoztatták az érdeklődőket. Többek között a szimbólumhasználat is felmerült, mivel a magyar alaptörvény nem tud választ adni erre a kérdésre, ilyen esetben nemzetközi jogi szempontból közelíti meg a lehetőségeket az alkotmánybíró, uniós vagy európai tanácsi viszonylatban keresi a választ.

„Vannak bevett hagyományos jogi eszközök, azonban a nehézség a jogszabályok alkalmazásában van akár a hatalom részéről, akár egy megszületett ítélet vonatkozásában\" – tette hozzá Juhász Imre, aki szerint ez a kérdés minden európai államban problémát okoz.

A rendezvény keretében Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművész is felszólalt, aki suttogó propagandának nevezte a kezdeményezést, amely révén az alkotmány jelentősége sokkal jobban tudatosodik az emberekben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés