„Könnyebb megelőzni a zsarnokságot” – '56-os megemlékezések Erdélyben

A háromszéki megyeszékhelyen pénteken több százan gyűltek össze: a résztvevők fáklyás felvonulással emlékeztek 1956-ra, majd koszorúkat helyeztek el a kommunizmus áldozatainak emlékkopjafájához. Az eseményen Klárik arra is kitért, hogy „szűkebb hazánkban tapasztaljuk, sokszor drágán mérik nekünk a jogokat, a szabadságot”, veszélyben van a magyarság méltósággal való megélésének lehetősége.

Sepsiszentgyörgy testvérvárosa, Mosonmagyaróvár önkormányzati képviselője, Muráncsik László arról beszélt: 1956-ban a magyar társadalom lelke még teljesen ép volt, megfelelő nemzeti nevelést kaptak a családban, az iskolában. „Tudatos cselekvéssel, aktív közéleti szerepvállalással, vallási, nemzeti jelképeink megbecsülésével, gyermekek vállalásával válhatunk ötvenhat méltó utódaivá” – fogalmazott Muráncsik. Magyarország kormányának üzenetét Farkas Balázs csíkszeredai konzul tolmácsolta.

Tiszteletadás a hősöknek

Csíkszeredában, a Gloria Victis-emlékműnél a Himnusz eléneklésével kezdődött a forradalmat követő megtorlás magyarországi és erdélyi mártírjai előtti tisztelgés. Antal Attila alpolgármester a helyszínen egy évtizede történt szoborállításra emlékezve úgy fogalmazott: tíz évvel ezelőtt „hittük, hogy elérkeztek a szabadság, az önrendelkezés évei, hittük és hirdettük, hogy elődeink szabadságharca nem volt hiába. Hittük, hogy az elnyomó hatalmak ideje lejárt. Harcainkat megvívtuk nap mint nap, de nem mondhatjuk el, hogy eljött a szabadság órája, nem mondhatjuk el, hogy a forradalmak szükségszerűsége már a múlté. Forradalmakra még szükség lesz”.

Az elöljáró szerint most a józan ész, az összefogás, a hit és a szeretet forradalmára van szükség.
Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor szerint az 1956-os áldozatvállalás a mostani generációt arra kötelezi, hogy ne hajtson fejet az elnyomó hatalom előtt, valamint saját kezébe vegye a közösség irányítását. „Nem lehetünk megalkuvók, nem elégedhetünk meg félmegoldásokkal, a hosszú távon garanciát jelentő szabadságért kell megvívnunk saját harcunkat” – hangsúlyozta a politikus.

Tánczos arra is kitért, hogy az autonómiaharc nem valaki ellen irányul, nem mások szabadságának korlátozása miatt folyik. A szenátor a vád alá helyezett volt Csíkszeredai polgármester, Ráduly Róbert mellett is kiállt beszédében, mint rámutatott: „ha a kimondott igazságokért meghurcoltatás jár, mint Csíkszereda polgármesterének, akkor kötelességünk meghurcolt társaink mellett a végsőkig kiállni”.

Országot álmodtak

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja arról beszélt, hogy 1956-ban a magyarok olyan országot álmodtak maguknak, ahol többé nem kell rettegni a besúgóktól, a karhatalmi önkénytől. „1956-ban megmutatták, hogy a szabadság nem készen kapott, ránk szabott kényelmes kabát, hanem feladat, mert ha a helyzet úgy kívánja, a szabadságért újra és újra meg kell küzdenünk” – emelte ki. Hozzátette: a szabadság létszükséglet, a sorsunkról való döntés lehetősége. „A szabadság által nyer értelmet az emberi sors, az emberi élet” – fogalmazott a főkonzul.

A központi ünnepség előtt péntek délben a csíkszeredai Kalász lakótelepi temető előtti téren felállított 1956-os kopjafánál is megemlékeztek, fejet hajtva a magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt. Az egybegyűlteket Kelemen Csongor, az ’56-os vitézi rend hadnagya köszöntötte, majd Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita megyei szervezetének elnöke Sajó Sándor Magyar kereszt című költeményének elszavalásával tisztelgett a hősök emléke előtt. A történelmi egyházak nevében Darvas-Kozma József római katolikus esperes-plébános és Solymosi Alpár unitárius lelkész kérte Isten áldását a megemlékezőkre és az ’56-os hősökre.

Bátor lett a nemzet

Marosvásárhelyen a Vártemplomban emlékeztek meg a forradalomról: Ötvös József lelkész arról beszélt, hogy immár negyed évszázada emlékezhetünk nyíltan 1956-ra, amikor „a magyar nép úgy érezte, egy nagyhatalom nem akarja engedni, hogy igazán önmaga legyen”.

„Ötvenkilenc évvel ezelőtt nagyon sokan úgy érezték, hogy a nemzetet meg kell menteni. És egy félelemben tartott nemzet ekkor bátor lett. Átélte a mi népünk azt, hogy az élet nem más, mint a félelem és bátorság nagy küzdelme, és ennél nagyobb bátorság, mint puszta kézzel szembe menni a tankokkal, talán nem is volt a történelemben” – fogalmazott a lelkész. Az ünneplő közösség a Vártemplom udvarán az ötvenhatosok emlékére állított kopjafát is megkoszorúzta.