2007. október 10., 00:002007. október 10., 00:00
A nézeteltéréseket kerülnék el
„A reklámtábla engedélyezéséhez kiegészítő dokumentumokat igényeltünk, köztük a pannó grafikai tervét és azt, hogy kifizették-e a szükséges illetéket. A grafikai tervre azért van szükség, hogy megvizsgáljuk, a tábla tartalma beilleszkedik-e a törvényes keretek közé, mivel az a veszély fenyeget, hogy a Székelyföld-tábla újraelhelyezése újabb nézeteltérésekre és médiakampányra ad okot. Ezt szeretnénk elkerülni” – hangoztatta a rendőrparancsnok. Újságírói kérdésre válaszolva – hogy a rendőrségnek mi köze egy reklámtábla tartalmához – a háromszéki rendőrparancsnok elmondta: a pannó tartalmát a reklámozásra vonatkozó 2000/148-as törvény tükrében vizsgálják. Hozzátette: a megyei önkormányzattól kapott kiegészítő dokumentumok alapján majd kérik a belügyminisztérium beleegyezését is, hogy ne helyi szinten kelljen dönteni az ügyben. Todoran elismerte, hogy a közlekedési rendőrségnek csupán műszaki beleegyezést kellene adnia a tábla elhelyezésére, de úgy gondolja: ebben az esetben fontos megvizsgálni azt, hogy a pannó tartalma mit közvetít.
Ha gond merül fel, segítséget kérnek
„Ha úgy érzékelem, hogy politikai megfontolásból olyan akadályokba ütközünk, amely nem teszi lehetővé, hogy a táblákat elhelyezzük, akkor az európai fórumokon bemutatom az ügy kapcsán készített filmet, és segítségüket kérem a probléma rendezéséhez” – jelentette ki a történtek kapcsán a Krónikának Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. „Turisztikai jellegű reklámpannóról van szó” – hangsúlyozta lapunknak Vajda Lajos, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke. Hozzáfűzte: tudomása szerint hasonló esetben nem volt példa arra, hogy a rendőrség a tábla tartalmát vizsgálta volna. „A megyei önkormányzat megadta az építkezési engedélyeket, most várjuk a rendőrség beleegyezését. Ezt követően adjuk le kérésünket az országos útügyi hatósághoz is” – ecsetelte a további terveket Vajda, aki kitért arra is, hogy hasonló táblákat készülnek felállítani Illyefalvánál, Hídvégen, Nagyajtánál, Dobollónál, valamint Berecknél.
Amint arról lapunkban beszámoltunk, a Kovászna Megyei Tanács augusztus 26-án Kökös határában helyezett el egy Székelyföld feliratú táblát, amely a román politikai pártok és civil szervezetek tiltakozását váltotta ki. Az útügyi hatóság pedig arra hivatkozva távolította el a pannót, hogy azt nem szabályosan, az úttesttől hét méter távolságra helyezték el.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.