
Megakadályozhatja a bálványosi vár állagmegőrzési munkálatait az állami erdészet (Romsilva). Daragus Attila, Torja polgármestere lapunknak elmondta, hogy tavaly sikeresen pályáztak a művelődési minisztériumban a műemlék állagmegőrzési tervének elkészítésére, a felmérés folyamatban van, és idén a munkálatok elvégzésére kérnek támogatást a szaktárcától.
2015. május 17., 19:562015. május 17., 19:56
Annak érdekében, hogy teljesítsék a pályázati feltételeket, telekkönyveztették a várrom alatti területet, és bevették azt a község leltárába; ez ellen emelt kifogást a Romsilva.
Az állami erdészet perrel fenyegeti a község önkormányzatát, arra hivatkozva, hogy nyilvántartásukban a terület erdőként szerepel, illetve hogy az ő engedélyük és tudtuk nélkül történt a telekkönyveztetés. „Mi köze az erdészetnek a várromhoz?” – tette fel a kérdést Daragus Attila. Az elöljáró hangsúlyozta, megpróbálnak egyezségre jutni a Romsilvával, kérve, hogy bár addig ne indítsanak pert, amíg benyújtják a pályázatot, hiszen a konzerválás nem tűr halasztást, minden késlekedéssel tovább romlik a várrom állapota.
A polgármester kifejtette, a pénzből a rom kivilágítását is megoldanák, ugyanis évekkel ezelőtt önerőből napelemes világítóberendezést szereltek fel, ám a nyolcezer lej értékű rendszert ellopták, és eladták ócskavasnak. „A rom a hegy tetején van, nem tudjuk őriztetni, de ha kapunk támogatást, felvezetjük oda az áramot, és úgy világítjuk meg” – magyarázta Daragus Attila. A polgármester abban bízik, hogy sikerül félmillió lejt lehívni a művelődési minisztériumtól a műemlék állagának megőrzésére.
A legendás vár romja a Bálványosfürdő fölé emelkedő, 1029 méter magas hegy tetején áll. A bálványosi vár nevét a 12–13. században említették először, a rabonbánok (a székely nemzet főbírája és főpapja), majd a 14. század elejétől leszármazottaik, az Apor család birtoka volt. 1603-ban még lakott volt.
Évszázadokon keresztül bevehetetlennek bizonyult, a tatárok sem tudták elfoglalni, a labanc ostrom alatt azonban végleg elesett. A vár történetéhez számos monda és legenda fűződik, ezek közül az egyik az Apor Szilamér és Mike Imola szerelméről szóló, mely Jókai Mórt is megihlette, ennek alapján írta Bálványos-vár című regényét.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!