Hirdetés

„Gyógyulófélben” van a kovásznai turizmus

A gyógyturizmus korszerűsítésére, valamint az idegenforgalom fellendítésére helyezik a hangsúlyt Kovászna város új fejlesztési stratégiájában, a 2020-ig tartó időszakra érvényes tervet még ebben a hónapban ismertetik – tudtuk meg Thiesz János polgármestertől.

Bíró Blanka

2015. szeptember 03., 22:092015. szeptember 03., 22:09

 

A stratégiát egy csíkszeredai cég készíti el, a dokumentumot pedig az önkormányzatnak kell megszavaznia. Az elöljáró lapunknak elmondta: Kovásznára főként ingyenes, illetve ártámogatott kezelésre feljogosító jeggyel rendelkező vendégek érkeznek, számukra is szeretnének változatosabb szórakozási lehetőségeket biztosítani, de célkitűzéseik között szerepel a vendégkör szélesítése – az idősek, szívbetegeken kívül fiatal családokat is a háromszéki üdülőtelepre csábítanának.

Thiesz arra is kitért: már egy ideje tapasztalják, hogy Bukarestből és a déli megyékből nemcsak a Prahova völgyéig, hanem északabbra is utaznak turisták, szerinte többek között erre lehetne alapozni az idegenforgalom fejlesztését. A polgármester úgy véli: Kovászna a kezelések mellett a megelőzésben is nagy szerepet vállalhatna, hiszen a jó levegő, a borvizek, mofetták hatékonysága bizonyított a prevencióban.

Thiesz kifejtette: terveik szerint a továbbiakban két régi belvárosi szállodát újítanak fel, négycsillagosra fejlesztik ezeket. Régi álmuk ugyanakkor a wellnessközpont és az akvapark megépítése, erről már tanulmány is készült, jelenleg pályázati forrásokat keresnek a megvalósításra, de magántőke bevonása is megoldást jelenthet. „Számomra Szováta a követendő példa, sokat tanulunk az ottani beruházásokból, az ötletek egy részét Kovásznára alkalmazzuk” – fogalmazott az elöljáró. Kovásznán csütörtökön kezdődtek a városnapok: szerencsére időben sikerült a központban zajló munkálatok okozta felfordulást rendezni, a sok színes program mellett pedig a gőzmozdonyos kisvonatot is beindították erre az alkalomra.

Az elöljáró elmondása szerint az előző, 2008-ban elfogadott városfejlesztési terv több pontját sikerült megvalósítani: jelenleg zajlik 16 utca felújítása, valamint az ivóvíz- és szennyvízhálózat bővítése. Emellett megépítettek két sípályát, a Tündérvölgyben piknikezőhelyeket alakítottak ki, beindították az élményvonatot, játszótereket építettek, valamint parkokat újítottak fel. Abban bíznak, hogyha idén befejezik az infrastruktúra korszerűsítését, a befektetők is szívesebben érkeznek Kovásznára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés