Hirdetés

Agresszív közbeszéd, családdal, iskolával összefüggő kockázati tényezők. Dávid-Kacsó Ágnes szociológus a gyermekbűnözésről

gyermekbűnözés

Gyermekbűnözés és motivációk. Összetettek az okai annak, hogy egy kiskorú bűncselekményt követ el, szerepet játszhat ebben a családi háttér és az anyagi körülmények is

Fotó: Pexels

Önáltatás azt remélni, hogy a gyerekek kis ártatlan angyalok lesznek egy olyan világban, amely azt közvetíti, hogy az erősebb mindent vihet, a leszakadókat pedig nem próbálja felzárkóztatni. Többek között erről beszélt a Krónikának a gyermekbűnözés témájában adott interjúban Dávid-Kacsó Ágnes szociológus, pszichológus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Szociológia és Szociális munka intézetének gyermekvédelmi kérdésekkel foglalkozó oktatója.

Kiss Judit

2026. február 27., 18:552026. február 27., 18:55

2026. február 27., 19:022026. február 27., 19:02

– Meglehetősen megrázta a romániai közvéleményt a gyermekbűnözés témája: már ebben az évben két nagyon súlyos, kiskorúak által elkövetett bűncselekmény is történt. Temes megyében kiskorúak ölték meg előre megfontolt szándékkal szintén kiskorú társukat, Maros megyében pedig egy taxisofőrt késeltek meg kiskorúak, a nyomozás szerint a meggyilkolását tervezték, az autóját és a pénzét akarták elrabolni. A BBTE Magyar Szociológia és Szociális munka intézetének gyermekvédelmi kérdésekkel foglalkozó oktatójaként, pszichológusként hogyan látja: mi lehet az oka annak, hogy sűrűbben fordulnak elő az utóbbi időben kiskorúak által elkövetett bűncselekmények? Illetve vajon valóban sűrűbben fordulnak-e elő, mint korábban, vagy inkább azért kerülnek hangsúlyosabban a figyelem középpontjába, mert a média alaposabban foglalkozik velük?

– Megbízható statisztikák hiányában erre nehéz válaszolni. Az biztos, hogy nagyon hamar terjednek a hírek, és mivel mindenki a figyelemért harcol, ezért a médiumok igyekeznek minél figyelemfelkeltőbb formában tálalni mindent. De Peter Turchin (orosz–amerikai tudós, aki a történelmet próbálja matematikai és statisztikai modellekkel vizsgálni – szerk. megj.) szerint ahol a lakosság elszegényedik, miközben egyesek látványosan gazdagodnak, ott a társadalmi erőszak erősödése várható, ami természetesen legyűrűzik a fiatalok, serdülők szintjére is.

Hirdetés

– Melyek lehetnek a leggyakoribb okai annak, hogy egy kiskorú bűncselekményt követ el, és vajon milyen szerepet játszik ebben a családi háttér, az anyagi körülmények vagy az elhanyagoltság? Az anyagi körülményeket azért is kérdezem, mert a Temes megyei tragédiában és a Maros megyei késelésben is szerepet játszottak az anyagi okok.

– Az, hogy egy kamasz odáig jut, hogy bűncselekményeket követ el, sok tényezőnek az eredménye. Nem mondhatjuk, hogy egyszerű ok-okozati kapcsolat van valamilyen tulajdonság vagy környezeti jellemzők és a bűnözés között. Inkább egyéni, családi, iskolai, környezeti és társadalmi szinten ható tényezők bizonyos együttállása következtében jön létre maga a tett.

Az egyéni tényezők között megemlíthetjük a gyenge önszabályozó képességet, a csökkent képességet a düh kontrollálására, a kockázatkereső viselkedést, ami a serdülőkorban általában is jellemző. És a szerhasználatot, ami csökkenti a gátlásokat,

esetleg valamilyen mentális problémát. Ebben a korban kevésbé látják át a fiatalok a tetteik következményeit.

gyermekbűnözés Galéria

Dávid-Kacsó Ágnes szociológus, pszichológus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Szociológia és Szociális munka intézetének gyermekvédelmi kérdésekkel foglalkozó oktatója

Fotó: Dávid Kacsó Ágnes archívuma

– És a családi közegben gyökerező kockázati tényezők melyek lehetnek?

– A kockázati tényezők következő kategóriája persze családi szinten található: bántalmazás, elhanyagolás, a szülő bűnöző-viselkedése, gyenge szülői kontroll növelik a gyerek bűnöző viselkedésének az esélyét. Az oktatási rendszer szintjén is találhatók kockázati tényezők: az iskolának is szerepe lenne a problémák felismerésében és a tanulók támogatásában a súlyosabb fejlemények megelőzése érdekében.

A jelenlegi rendszer nem tesz eleget a leszakadás és az iskolaelhagyás megelőzése érdekében, az iskolai közegben nincs elég segítő szakember.

Például azokban az iskolákban, ahol magasabb a marginalizált, szegény és magas erőszakszinttel rendelkező környezetből érkező tanulók aránya, nem elég 500 gyerekre egy iskolapszichológus – pedig sokszor még ennél is rosszabb az arány. Az iskolapszichológus mellett szükség lenne iskolai szociális munkásokra, akik

  • a szociális problémák feltérképezésében, megoldásában,
  • a családoknak különböző szolgáltatásokkal való összekötésében,
  • a szülők és gyerekek érdekeinek képviseletében,
  • megelőző tevékenységek szervezésében és lebonyolításában játszhatnának szerepet.

Gyermekbűnözés: fontos ok a kortárscsoport nyomása

– A nyájszellem, a kortárscsoport nyomása is szóba jön kockázati tényezőként?

– A fiatalkori bűnözés létrejöttében szerepet játszik persze a kortársnyomás is. A peremhelyzetbe szoruló tanulók általában egymás mellé sodródnak és olyan csoportot hozhatnak létre, ahol a csoportnorma a különböző súlyosságú, erőszakos és törvényellenes tettek végrehajtása – ez ad státuszt a csoporttagoknak. Senki nem tud túlélni azzal az érzéssel, hogy ő senkinek nem kell, senki nem fogadja el. Így egy olyan gyerek számára, aki a szülőtől kezdve az osztálytársakon át a pedagógusokig minden szinten visszautasítást tapasztal,

nagyon fontos, hogy valahogy státuszra tegyen szert, valahol azt érezze, hogy elfogadják – ha ehhez bűnözni kell, hát bűnözni fog.

Nem hagyhatjuk ki a társadalmi szintet sem. A nagy egyenlőtlenségek növelik a frusztrációt és jelen pillanatban megnőtt a társadalomban az erőszakkal szembeni tolerancia, a közbeszéd is eldurvult, a szociális média felerősíti a frusztrált személyek negatív érzéseit és radikalizációhoz vezet. A felsorolt kockázati és védő tényezők bonyolult együttállása (például támogató emberi kapcsolatok, biztonságos, trauma-informált iskolai környezet, ahol tudatában vannak annak, hogy a traumatikus családi háttér – és a krónikus szegénység, erőszak, szülők különböző problémái annak számítanak – hogyan hat a gyerekekre és segíteni próbálnak nekik, nem csak büntetni) vezet el a bűnözéshez. A trauma-informált megközelítéssel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy a szabályok áthágásának nem kell következménye legyen.

Sőt a világos szabályok, azok következetes követése, az áthágásuk előre látható és mindig alkalmazott következménye az, ami kiszámíthatóvá, így biztonságossá teszi az iskolai légkört.

De amikor „erőből” reagálnak a felnőttek, nem próbálják megérteni a gyerekek szempontjait, akkor azt közvetítik, hogy az erősebb mindent megtehet, ami pontosan rímel az erőszakos környezetből jövő gyerekek eddigi tapasztalataira, és elvezet ahhoz, hogy adott esetben, ha erősebbnek érzik magukat, ők is ehhez folyamodnak.

gyermekbűnözés Galéria

Az iskolának is szerepe lenne a problémák felismerésében és a tanulók támogatásában a súlyosabb fejlemények megelőzése érdekében

Fotó: Pixabay

– Mit értünk pontosan fiatalkori bűnözés alatt a gyermekvédelem szempontjából, illetve hol húzódik a határ a „problémás viselkedés” és a bűncselekmény között? Esetleg ez is fontos lehet: miben különbözik a gyermekvédelmi megközelítés a büntető igazságszolgáltatásétól?

– Nem hiszem, hogy van külön fiatalkori bűnözés a gyermekvédelem, illetve a jog szempontjából. Az én olvasatomban ott beszélünk bűnözésről, ahol a törvényt megszegték. A kérdés inkább az, hogy mi történjen azokkal a fiatalkorúakkal, akik törvénybe ütköző tetteket hajtottak végre. Mire van szükség ahhoz, hogy maximalizáljuk annak esélyét, hogy az illető fiatal visszailleszthető legyen a társadalomba - hiszen nem kellene talán leírni egy tizenévest, miközben lényeges, hogy a tettei súlyát is tudatosítsa magában, és lássa, hogy a tetteknek mindig megvannak a következményei. A gyermekvédelem alapelve a gyermek legfőbb érdekének a követése.

Nincs ez másképp a bűnöző kiskorúak esetében sem, de nem olyan könnyű átlátni, hogy mi a gyermek legfőbb érdeke ebben az esetben.

Hosszú távon valószínűleg nem az, hogy abban a családban maradjon, amely nem tudta megvédeni attól, hogy törvényt szegjen, de ez a tett súlyosságától is függ. Lehet, hogy van egy szint, ameddig el lehet képzelni, hogy a család és a gyerek együtt vagy külön vegyen részt különböző tevékenységekben, például tanácsadásban. De lehet, hogy emberölés esetében már nem ez lenne a gyerek számára sem kívánatos, ha még szeretnénk beilleszteni a társadalomba. És az is kérdés: használ-e neki hosszú távon, ha a börtönben, bűnözők között szocializálódik? Akkor lehet, hogy – ahogy egyébként a gyermekvédelmi törvény is előírja – speciális elhelyezési központokra lenne szükségük ezeknek a fiataloknak. Ez az első lépés, de a lényeg megint az, hogy miként biztosítják ezekben a központokban, hogy a fiatalok valóban szembe tudjanak nézni a tetteikkel és nyitottakká és képesekké váljanak a váltásra.

gyermekbűnözés Galéria

Azt már a 20. század utolsó harmadában tudott tény volt, hogy az erőszakos tartalmú filmek fokozzák a gyerekek agresszivitását

Fotó: Pixabay

– Vajon annak lehet-e szerepe a kiskorúak bűnözésének terjedésében, hogy a digitális világból a gyerekek felé már kiskortól árad(hat)nak az erőszakos tartalmak? Már több évtizedes távlatokról beszélhetünk, hiszen egyre kisebb kortól „szabadulhatnak be” a gyerekek az internet korlátlan világába, ahol bizony számos erőszakos tartalommal találkozhatnak, ugyanakkor a filmipar és a közösségi média is rengeteg agresszív tartalmat kínál, amikhez nagyon gyakran a gyerekek is hozzáférhetnek.

– Azt már a 20. század utolsó harmadában tudtuk, hogy az erőszakos tartalmak, rajzfilmek fokozzák a gyerekek agresszivitását. Pedig ha az akkori tartalmakat a mostaniakkal összehasonlítjuk, csak mosolyogni tudunk. Ahogy korábban is mondtam, a közösségi média bizony „validálni” tudja az agresszív érzéseket és ez radikalizációhoz vezethet. Másrészt az interneten akár „hasznos tanácsokat” is találhatnak a serdülők arra vonatkozóan, hogy miként kövessenek el különböző törvénybe ütköző cselekedeteket.

De nem feltétlenül kell a digitális világba átlépni ahhoz, hogy a gyerekek – és a felnőttek – erőszakkal találkozzanak, hisz a közbeszéd is hihetetlenül agresszív lett az utóbbi években, és az az üzenet, hogy pénz segítségével mindent meg lehet úszni – nem segíti a törvénytisztelő életmód közvetítésének hitelességét.

A gyerekek nem csak akkor tanulnak, amikor a felnőttek azt mondják nekik, hogy „most jól figyelj, mert tanítalak”, hanem folyamatosan figyelik a körülöttük levő világot.

gyermekbűnözés Galéria

A bűnözés kiváltó oka lehet a gyenge önszabályozó képesség, a csökkent képesség a düh kontrollálására, a kockázatkereső viselkedés, ami a serdülőkorban általában is jellemző

Fotó: Pexels

– A kiskorúak bűnözésének okaival, a megelőzéssel és a rendszer felelősségével kapcsolatban mit tehet iskola, a pedagógus, a család, akár a hatóságok a tekintetben, hogy idejében fel lehessen ismerni a veszélyre figyelmeztető jeleket? Mit tehetne a szülő és a szűkebb-tágabb közösség a megelőzés érdekében?

– A bűnözés megjelenéséhez vezető kockázati tényezők ismerete azért lényeges, mert megmutatja azokat a területeket, ahol beavatkozhatunk. Nem tudjuk mindig mindenik tényezőt megváltoztatni, de ezeknek a gyerekre kifejtett hatását rendszerként kell elképzelni: egyik elem változása az egész rendszer változásához vezet. Ha például az iskola megpróbál biztonságos közeg lenni a hátrányos helyzetű családból érkező gyerekek számára is, ha vannak olyan felnőttek, akik modellt nyújtanak például érzelemszabályozásból, tiszteletből, empátiából, ez sok gyermek életében lényeges fogódzót jelenthet.

Haragudhatunk a családra, mert nem megfelelően foglalkozik a gyerekkel, de a gyerek ott van az iskolában, ott vannak – kellene legyenek – a szakemberek, ott kell neki segíteni.

A szakemberek esetében nem csak a pedagógusokra gondolok, hanem arra, hogy az iskola az a közeg, ahol a gyerekek problémái koncentráltan megjelennek, így itt lenne szükség különböző segítő szakemberekre, aki elérhetik a gyerekeket és időben beavatkozva, a gyerek reális szükségleteire reagálva megelőzhetik a kisiklásokat. A hatóságoknak pedig hosszú távon kellene gondolkozniuk: nem mindig az lesz a legkifizetődőbb, ami rövid távon a legolcsóbb.

gyermekbűnözés Galéria

Családi szinten keresendő okok: bántalmazás, elhanyagolás, a szülő bűnöző-viselkedése

Fotó: Pexels

Önáltatás azt remélni, hogy a gyerekek kis ártatlan angyalok lesznek egy olyan világban, ahol azt közvetítjük, hogy az erősebb mindent vihet, a leszakadókat pedig nem próbáljuk felzárkóztatni, hanem hibáztatjuk őket.

Ebben a világban pedig, ha baj van, a tünet büntetésén és nem a probléma megoldásán gondolkozunk – ez az olcsóbb.

gyermekbűnözés Galéria

A szerhasználat csökkenti a gátlásokat, ez is hozzájárulhat a bűncselekmények megtörténtéhez

Fotó: Freepik.com

korábban írtuk

Büntetőjogász: ahogy a nőgyilkosságok, úgy a kiskorú bűnözők esetében sem hoz megoldást a törvénymódosítás
Büntetőjogász: ahogy a nőgyilkosságok, úgy a kiskorú bűnözők esetében sem hoz megoldást a törvénymódosítás

A közelmúltban több súlyos, kiskorúak által elkövetett erőszakos bűncselekmény rázta meg az országot. A bánsági Csene tinédzsergyilkossága és más esetek kapcsán Kádár Hunor kolozsvári büntetőjogászt, a Sapientia EMTE oktatóját kérdeztük.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Megújult az egykori apátsági épület és templom, elkészült a zarándokközpont Szentjobbon

Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.

Megújult az egykori apátsági épület és templom, elkészült a zarándokközpont Szentjobbon
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Fiktív ukrajnai menekültekkel szerzett több száz ezer lej közpénzt egy férfi

Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.

Fiktív ukrajnai menekültekkel szerzett több száz ezer lej közpénzt egy férfi
2026. június 10., szerda

A medvék már nem csak az élőket zavarják, a temetőben is garázdálkodnak

Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.

A medvék már nem csak az élőket zavarják, a temetőben is garázdálkodnak
2026. június 09., kedd

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon

A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.

Nyáron egyre több a vipera és a medve a túraútvonalakon
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni

Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.

Városokban a fő szórakozóhely a bevásárlóközpont lett, kevesen járnak már piacra vagy sétálni
2026. június 09., kedd

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány

Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.

Érettségiügyben nyert pert egy kolozsvári diáklány
2026. június 09., kedd

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében

Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.

Egyesületbe tömörülnek az önkormányzatok és borászatok a történelmi borvidék fellendítése érdekében
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye

Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.

Eladó a Szent Korona érmelléki menedékhelye
2026. június 09., kedd

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat

Miközben Kolozsvár közel 50 millió lejt oszt szét sport-, kulturális és szociális projektekre, a legnagyobb támogatást az Kolozsvári U fociklub kapja: 14 millió lejt. Ez több, mint amennyit a TIFF, a magyar napok és más kulturális események együtt kapnak.

Rekordösszegű támogatást kap Boc kedvenc csapata, a KMN ennek töredékéből gazdálkodhat
2026. június 09., kedd

Figyelmeztetnek az orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset

Minden harmadik roller-balesetben gyermek is érintett – hívták fel a figyelmet a temesvári megyei kórház orvosai.

Figyelmeztetnek az orvosok: nagyon sok gyermeket ér rollerbaleset
Hirdetés
Hirdetés