Hirdetés

Ady-központ: a néppárt szankcióban részesíti a DNA-hoz forduló Csomortányit

•  Fotó: Makkay József

Fotó: Makkay József

Az Erdélyi Magyar Néppárt nem tett ügyészségi feljelentést magyarok ellen és nem adott senkinek felhatalmazást valamilyen feljelentés megtételére – áll az EMNP pénteki közleményében, amelyet a nagyváradi Ady-központot érintő korrupciós vizsgálat kapcsán adott ki a párt országos elnöksége.

Krónika

2015. szeptember 11., 15:292015. szeptember 11., 15:29

Amint arról beszámoltunk, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke szeptember elején közölte, az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél (DNA) tett feljelentést a nagyváradi Ady-központ ügyében.

A DNA-hoz intézett, ismeretlen tettes ellen szóló feljelentésben Csomortányi hosszasan ismertette az ingatlan visszás helyzetét, emlékeztetve, hogy a magyar állam támogatásával épült, majd egy ingatlancsere révén a város tulajdonába került Ady-központot a hozzá tartozó telekkel együtt pár hete adta el a nagyváradi önkormányzat.

A Kiss Sándor, Biró Rozália, Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-es politikusok és a néhai Mudura Sándor vállalkozó által alapított Mecénás Alapítványt érintő ügyben tett feljelentésről a politikus levélben értesítette Ilie Bolojan nagyváradi polgármestert is – számolt be bő egy hete Csomortányi.

A néppárt országos elnöksége csütörtökön Kolozsváron tartott ülésén kivizsgálta az üggyel kapcsolatos történések hátterét, és megállapította, hogy egyéni kezdeményezésről van szó, amelyhez a néppárt országos testületeinek, megyei és helyi szervezeteinek nincs semmi közük.

„Az elnökség megvizsgálta az ügyben érintett személyek felelősségét is. Bár megérti Csomortányi István, a Bihar megyei szervezet elnökének igyekezetét abban, hogy feltárja az igazságot az Érmindszentről, Ady Endre szülőfalujából eltérített és elherdált közpénzek ügyében, valamint hogy a felelősöket megnevezze, a korrupcióellenes ügyészséghez intézett feljelentését meggondolatlannak tartja, mert ilyenformán lehetőséget teremtett a nyilvánvaló korrupciós ügyben közvetlenül vagy közvetten érintett nagyváradi vagy országos közéleti szereplőknek, hogy manipulatív nyilatkozatokkal a közvélemény figyelmét a lényegről – a hűtlen közpénzkezelésről – elterelje. Ezért az elnökség Csomortányi Istvánt szankcióban fogja részesíteni” – áll a pénteki közleményben.

Az országos elnökség állásfoglalásában leszögezi, hogy miközben határozottan elítélik a hatalommal való visszaélést, a közpénzek hűtlen kezelését és a köztisztviselők korrupciós ügyeit – nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül –, egy kisebbségi társadalomban nemzeti közösségünk tagjainak a román vádhatóság szerveinél való feljelentését nem tartják sem szerencsés, sem követendő megoldásnak.

„A Néppárt ennek jelenleg is szenvedő alanya: rosszindulatú politikai ellenfeleink hamis feljelentései nyomán jelenleg is folyik ügyészségi vizsgálat aláírásgyűjtő önkénteseink ellen. A magyar magyar általi feljelentésének módszere nem tartozik a néppárt politikai eszközei közé, soha nem éltünk ezen rossz emlékű gyakorlattal” – zárják közleményüket az EMNP vezetői.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés