
Fotó: Mediafax
2011. október 14., 07:202011. október 14., 07:20
A hatóságoknak fél nap alatt sikerült befejezniük a többemeletes ingatlanok átkutatását, néhányba erőszakkal kellett behatolniuk az álarcosoknak, akik az akció végeztével több zsák dokumentummal távoztak. Ügyészségi források szerint egyetlen személyt sem tartoztattak le. A România Liberă internetes kiadása azt írta, hogy az átvizsgált házak tulajdonosai közül néhányan számos bűncselekménnyel gyanúsított klánhoz tartoznak. A német hatóságok a tehetős romákat adócsalással és pénzmosással vádolják, valamint azzal, hogy németországi házaik után nem fizettek illetéket, az így megspórolt pénzből pedig palotákat és luxusautókat vásároltak. Livia Săplăcan, a DNA szóvivője a lapnak azt nyilatkozta, hogy az említett hat temesvári roma palotán kívül Aradon újabb két, míg Gátalján és Nagyszebenben egy-egy házat kutattak át.
A temesvári hatóságok és civil szervezetek már korábban is felhívták a figyelmet arra, hogy a városközpontban lévő roma paloták nem épülhettek tisztességesen szerzett pénzből, hiszen ekkora összeget nem lehet „összekoldulni”, ráadásul építési engedéllyel sem rendelkeznek tulajdonosaik. A cigányok egyébként nemcsak impozáns házakat építettek maguknak, több ezer euróból emeltek kriptát halottaik számára. A válság beálltával azonban több tehetős roma is megpróbálta bérbe adni palotáját. A bánsági városban évek óta gondot okoz a hatóságoknak a cigány bűnbandák ténykedése, akik erőszakkal foglaltak el központbeli műemlék épületeket, elűzve az ott lakókat. Amikor a hatóságok fel akartak lépni ellenük, több elöljárót is megfenyegettek.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.