A tájékozódáshoz Krónika kell

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Nyerteseink Ezentúl víz helyett is almalevet isznak a csíkszeredai Péter József portáján. Névnapjára érkezett meg a csíkszeredai Péter Józsefhez a Krónika főnyereménye. Jóska bácsi nyugdíjas, de 67 évesen is dolgozik még, a felesége, Olga asszony viszont már csak otthon, a háztartással foglalkozik. Így a konyhafelszerelés az ő birodalmát gazdagítja. A család konyhájában csak kávéfőző volt idáig, a mikrohullámú sütő, a konyhai robot, a gyümölcsprés és az elektromos kenyérsütő kemence újdonság a házban.

2007. március 20., 00:002007. március 20., 00:00

„Mód lett volna megvenni eddigis, de mi csak friss ételeket eszünk, ezért nemkellett mikrohullámú sütő. A kenyérsütőtviszont kipróbáljuk, eddig lövéteiházikenyeret ettünk, de az európai unióscsatlakozás nyomán a pékséget bezárták.Most majd sütünk itthon, ha mást nem, legalábbkalácsot” – mondja a házigazda. „Alma van eléga pincében, úgyhogy a gyümölcsprés isjó lesz, víz helyett is almalevet iszunk majd” –szól közbe a háziaszszony. „Március 15-éna bátyámnál voltunk Kézdivásárhelyen.Õ Sándor, őt köszöntöttük” – veszivissza a szót a ház ura. „Korán indultunk,ezért aznap nem olvastam a Krónikát, defölhívott Asztrik atya, a somlyói ferencesekfőnöke, hogy gratuláljon, így szereztünktudomást arról, hogy minket ért a szerencse.”A Pilvax társaságnak nevezett baráti körbenmár mindenki tudomást szerzett a dologról. „Évekóta összejárunk, névnapot, születésnapotmegülni. Voltunk Budapesten is együtt, megnéztüka Pilvax kávéházat is egy alkalommal, aztána Tiszti, Gergely István tisztelendő javaslatáralettünk Pilvax-társaság” – magyarázza akülönleges név eredetét Péter József.
A család a lap indulásaóta előfizetője a Krónikának, és mindigéves előfizetést kötnek. „Tudni kell, hogy mitörténik a magyar megyékben, az országban.Hol egy kórházat zárnak be, hol a nagyváradisportpályát Tőkés püspöknél,mindig történik valami. Jó, ha az embertájékozott. A helyi lapok mellett ezért fizetünkelő mindig a Krónikára is.”

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál
2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök
2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől