
Fotó: Boda Gergely
A másság megismertetése és elfogadtatása: ez lenne a programunk lényege. Aki megfordul a sátrunkban, legalább néhány perc erejéig saját bőrén megtapasztalhatja, milyen a fogyatékkal élő személyek élete. A jelentkezőket felkérjük, hogy szájukban vagy lábujjaik között tartott ecsettel rajzoljanak, bekötött szemmel, illatukról ismerjék fel a fűszereket, és ugyanúgy kenjék meg a vajas kenyeret. Eléjük tesszük a Braille-írást, és elolvastatunk néhány betűt. Odaadjuk a tolókocsinkat, amit kipróbálhatnak.
A negyedórás tapasztalat gondolkodóba ejti az egészséges embert?
Van, akit igen, van, akit nem. Az egyik lány például szó szerint azt mondta, számára nagyon bulis volt mindezt végigcsinálni. Egy másik meg úgy állt a fűszerek szaglásához, hogy a 12-ből 11-et biztos eltalál. Miután kiderült, hogy bekötött szemmel mindössze hármat tudott azonosítani, belátta, a vakoknak nincs könnyű életük. A legtöbb benevező viszont már nem kérdőjelezi meg a fogyatékkal élők gondjait.
Gondoltak arra, hogy a Félszigeten megforduló politikusokat és polgármestereket is próbára tegyék, hátha gondolnak ezentúl a törvényalkotásban és végrehajtásban ezentúl a fogyatékkal élőkre!
Nem, de jó ötlet.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.