A kuvaiti diplomaták csak közvetítenek

Nemcsak pénzkérdés Kőrösi Csoma Sándor hamvainak a hazahozatala Egyelőre a román külügyminisztériumhoz jutott el az a kérés, amelyben a kovásznai városháza és több szervezet is azt kérte: hozzák haza Kőrösi Csoma Sándor hamvait Dardzsilingből, hogy szülőfalujában, a Kovásznához tartozó Csomakőrösön helyezzék végső nyugalomra.

2006. április 25., 00:002006. április 25., 00:00

Amint arról beszámoltunk, a kezdeményezés hírét a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke, Gazda József jelentette be a kutató tiszteletére szervezett, 17. Csoma-napok elnevezésű emlékrendezvényen. A javaslat a Kovásznáról Kuvaitba származott Gocz Elvirától származik, aki a kuvaiti román, magyar és indiai nagykövetségekre juttatta el a város hivatalosságainak a levelét. Gocz Elvira úgy tudja, mindhárom nagykövet intézkedett már az ügyben, legalábbis értesítették a kezdeményezésről országuk illetékes szerveit. „Gyuris János magyar nagykövet például a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumához továbbította a levelet, indiai kollégája pedig Újdelhihez fordult további tájékoztatásért” – mondta kérdésünkre Gocz Elvira. Nistor Constantin kuvaiti román nagykövet kérdésünkre arról számolt be, hogy a kérést a bukaresti külügyminisztériumhoz juttatta el. „Nekünk nincs az ügybe sok beleszólásunk, a kovásznaiak, lehetőleg Kőrösi utódja vagy a nevét viselő egyesület közvetlenül kellene a külügyminisztériumhoz, illetve rajtuk keresztül az indiai kormányzathoz forduljon” – tájékoztatott a nagykövet. Nistor Constantin hangsúlyozta, meglátása szerint ez nemcsak pénzkérdés, a hamvak hazahozatala csupán hosszas diplomáciai folyamat útján lehetséges.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül
2025. szeptember 25., csütörtök

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön, két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi (A3) autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére.

Fontos előrelépés az észak-erdélyi autópálya bihari szakaszán
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban

Két hálózsákot és két kabátot loptak el a Fogarasi-havasok gerincén túrázó német fiataloktól. A lopás miatt a német turisták kénytelenek voltak megszakítani útjukat.

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban
2025. szeptember 25., csütörtök

Német turistákat raboltak ki a Fogarasi-havasokban