
Fotó: Bíró Blanka
Az önkormányzatot megkerülve a védelmi minisztériumhoz fordultak a sepsiszentgyörgyi román önkormányzati képviselők a központ részleges területrendezési tervének ügyében.
2016. november 10., 19:482016. november 10., 19:48
2016. november 10., 19:492016. november 10., 19:49
Erre csütörtök rendkívüli tanácsülésen derült fény, amikor Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácsos közölte, hogy hétfőre a városházára hívták, hogy a főtérre tervezett Sárkánydomb kialakításáról egyeztessenek, de nem bocsátottak rendelkezésére semmilyen tájékoztató anyagot. „Én nem tudok bólogatni, mint sokan ebben a testületben. Én fel akarok készülni, tudni akarom, miről lesz szó” – mondta a szociáldemokrata képviselő.
Antal Árpád polgármester válaszából kiderült, éppen a románok kezdeményezéséről akarnak tárgyalni, mert a védelmi minisztérium átiratából tudták meg, hogy a szociáldemokratákból és liberálisokból álló frakció a szaktárcánál kezdeményezte a részleges területrendezési terv módosítását. „Ha egyeztetünk, talán közös nevezőre tudunk jutni” – mondta a polgármester.
A prefektúra éppen azért vonatta vissza a Sárkánydomb létrehozására vonatkozó tervet, mert szerintük be kellett volna szerezni a honvédelmi minisztérium és a titkosszolgálat jóváhagyását is. A tanácsülésen különben Rodica Pârvan azt is felrótta a polgármesternek, hogy az ortodox parókiák nem kapnak plusztámogatást a várostól, és amikor a polgármester azzal érvelt, hogy minden felekezet egyformán kap fűtéstámogatást, a PSD-s tanácsos mondta, az ortodox parókiák ezen felül is kérnek különböző beruházásokra.
Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
szóljon hozzá!