
A nagyváradi vár ad otthont idén a Szent László Napoknak – a június 25–28. között megszervezendő esemény lesz az első, több ezer embert megmozgató rendezvény, amelyet „beengednek" a megújult várrészre.
2015. május 13., 14:122015. május 13., 14:12
2015. május 13., 14:142015. május 13., 14:14
A városalapító lovagkirály egykori sírhelyéül is szolgáló létesítmény egyébként még mindig restaurálás alatt áll, ám a rendezvény tervezett helyszíne, a külső várudvar már gyönyörűen felújítva várja az ünnepet.
A látogatókat egyelőre továbbra sem engedik be, a kapun hatalmas betűk hirdetik, hogy tilos a belépés. Az újságírók viszont szerdán kivételesen betekintést nyerhettek, a Szent László Napok szervezői ugyanis a helyszínen tájékoztattak az eseményről.
A belépőnek elsőként az tűnik fel, hogy mennyire megnyílt a tér, miután a sáros, gazos várudvart macskakövekkel burkolták be, a legutóbbi ottjártunkkor még romhalmazként felújításra váró épületek pedig most már különböző színekben pompáznak.
E reneszánsz miliőben ünnepelhet tehát idén a váradi magyarság, és nem csak, hiszen – mint a szervezők szerdán is hangsúlyozták – a város román lakosságát is meg kívánják szólítani, illetve más városokból, valamint külföldről is várják az érdeklődőket.
Élettel töltenék meg a várat
„A Szent László Napok összeköt minket, váradiakat, felekezettől, pártorientációtól függetlenül\" – hangsúlyozta az immár harmadjára megszervezett esemény beharangozó sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula főszervező.
Mint felidézte, az első alkalommal összeszorult gyomorral drukkoltak a rendezvény sikerének, másodjára viszont már gördülékenyen ment minden. Most azonban, miután a helyszín már nem a Rhédey-kert, nem lehet rutinból dolgozni, mindent újra meg kell tervezni az utolsó, legapróbb részletig.
„Külön ünnep, hogy a várban tarthatjuk meg a Szent László Napokat. A vár a miénk, szeretnénk élettel megtölteni, anélkül ugyanis csak egy objektum\" – fogalmazott a főszervező. Elmondta, a várat az önkormányzat ingyen bocsátotta a rendelkezésükre, s az elhasznált áramért és vízért sem kell majd fizetniük. Emellett a városháza beszállt az esemény finanszírozásába is: 10 ezer lejjel támogatja az eseményt.
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a szervezésből a Szent László Egyesület mellett számos civil szervezet is kivette a részét – kiemelt partnerük a Partiumi Keresztény Egyetem, továbbá a város népszerű szórakozóhelyei is fontosnak tartották, hogy külön programokkal bekapcsolódjanak a forgatagba.
Eseménydömping neves fellépőkkel
Akárcsak a korábbi években, az utolsó három napon „kicsúcsosodó\" eseményt számos előrendezvény előzi meg: újra lesz várostakarítás, virágültetés, illetve a Szent László Napokat népszerűsítő kerékpártúra is.
A sokak által leginkább várt esti koncertek is széles repertoárt ölelnek fel: fellép az idén 70 éves Hobo és bandája, ott lesz Zorán, illetve a Hooligans is. Népi elemekkel tarkított barokk kamarazenével lép színpadra a Fonó zenekar, a Ghymes pedig ezúttal gyermekkoncerttel érkezik a partiumi városba.
Egyébként napközben mindhárom napon eseménydömping várható, számos kulturális, hagyományőrző, múltidéző esemény várja az érdeklődőket.
Mihálka Melinda programfelelős ugyanakkor kiemelte, ruhabemutatóval egybekötött beszélgetés keretében lehet majd találkozni a magyaros viseleteiről világszerte híres Hampel Katalinnal, továbbá Berecz András ismét elbűvöli meséivel a gyermekeket.
Szép számban lesznek ugyanis gyerekprogramok – avatott be Nagy József Barna programfelelős, hozzátéve azonban, senki se számítson a falu- és városnapokról ismerős felfújható csúszdákra, mivel mást kívánnak nyújtani. Hatalmas jurta várja már egyebek mellett a várudvarra betérőket – az előző évektől eltérően pedig íjászkodásra is lehetőség nyílik. Ismét lesz kézműves vásár – a résztvevőket úgy válogatták meg, hogy kizárják a bóvlikat kínálókat.
Lesz ugyanakkor román és magyar nyelvű várbemutató séta – a szervezők bíznak abban, hogy a többségi lakosság részéről is lesznek érdeklődők a program iránt. Egyébként Nagy József Barna szerint a rendezvény egyik kiemelt célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék Váradot és környékét, és természetesen a városalapító lovagkirályt.
Készül a Rhédey-szobor
Agyagba öntve vár a felállításhoz szükséges utolsó engedélyekre, illetve a pályázati forrásokból remélt finanszírozásra gróf Rhédey Lajos Deák Árpád szobrászművész által megálmodott szobra – fejtette ki a Krónika kérdésére a szerdai sajtótájékoztatón Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője.
Mint ismeretes, a lovagkirály tavalyi ünnepe előtt merült fel, hogy az esemény helyszínéül szolgáló parkban – amelyet a helyi magyar közösség Rhédey-kertként emleget, miután a területet a gróf hagyományozta a városra – szobrot állítsanak az adományozónak. A tavalyi Szent László Napokon gyűjtést is szerveztek, ám további összegekre van szükség a szobor felállításához.
Zatykó elmondta, a helyi és a megyei szintű engedélyeket már megszerezték, a kulturális minisztérium azonban „visszadobta\" a talapzat tervét, mivel azt túl keskenynek ítélték meg a szobor méretéhez képest. Az újratervezésen Emődi Tamás műépítész dolgozik, hogy mire megérkezik a támogatás, elkészülhessen a szobor, és felállíthassák a gróf egykori birtokán.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!