
FRISSÍTVE – A nagyváradi törvényszék is reklámzászlónak tekinti a székely lobogót – derül ki a Tőkés László európai parlamenti képviselő által kezdeményezett perben született jogerős ítéletből. Az EP-képviselő a jogerős ítélet kapcsán tragikomikusnak és felháborítónak nevezte a kék-aranysárga lobogót reklámzászlónak „csúfoló" döntést.
2015. november 28., 16:392015. november 28., 16:39
2015. december 01., 15:082015. december 01., 15:08
Pénteken közzétett végleges ítéletében a váradi fellebviteli fórum elutasította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének a városi bíróság korábbi verdiktje ellen tett fellebbezését.
Tőkést tavaly augusztusban szólította fel a nagyváradi helyi rendőrség, hogy távolítsa el Kálvin utcai EP-irodájának erkélyéről a szolidaritásvállalás jeleként korábban kitűzött székely zászlót, melyet a hatóság reklámzászlónak minősített.
A Nagyvárad polgármestere és főépítésze nevében kiállított szabálysértési jegyzőkönyv felszólította az EP-képviselőt, egy héten belül „semmisítse meg a reklámzászlót\", mivel kitűzésére nem kért és kapott engedélyt az önkormányzattól, megsértve ezzel a hirdetési eszközök engedélyezését és kihelyezését szabályozó 2013/185-ös számú törvényt.
Az önkormányzatnak alárendelt rendőrség 30 ezer és 50 ezer lej közötti pénzbírságot helyezett kilátásba, ha az EP-képviselő nem enged a felszólításnak. A volt református püspök ezt a jegyzőkönyvet támadta meg a bíróságon. Idén januárban kihirdetett ítéletében azonban a nagyváradi bíróság elutasította Tőkés keresetét.
Tőkés az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért
Az EP-képviselő a jogerős ítélet kapcsán tragikomikusnak és felháborítónak nevezte a kék-aranysárga lobogót reklámzászlónak „csúfoló\" döntést. Emlékeztetett, a székely zászlón kívül irodája homlokzatán látható az EU-, továbbá a magyar és a román szabadság szimbólumaként a lyukas román és magyar trikolór is, ötödikként pedig hamarosan kitűzik a Partium nemrég elfogadott zászlaját is.
„Ragaszkodunk ahhoz, hogy egy szabad Erópában és Romániában, szabad magyarokként, a székely nép szabadságának jeleképpen a székely zászlót is ki szabad tűznünk. Ha nekik nem tetszik, ám vegyék le, de szó sem lehet róla, hogy levétessem!\" – szögezte le a Kossuth Rádiónak Tőkés. Hozzátette, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért, és bízik benne: „ebben a kificamodott Európában is lesz annyi józanság\", hogy a kisebbségi keretegyezménynek és a román alkotmány vonatkozó cikkelyeinek értelmében igazat adnak neki.
Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje az alapfokú ítélet kihirdetésekor a Krónikának úgy nyilatkozott, ha Romániában jogerősen is elveszítenék a pert, az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak jogorvoslatért. „A strasbourgi bíróság joggyakorlata alapján kizárt, hogy ne a mi javunkra szülessen ítélet, de ez komoly tandíjba fog kerülni Romániának\" – jelentette ki lapunknak a marosvásárhelyi ügyvéd.
Egyébként a nagyváradi a második olyan eset, amikor a reklámzászlókra vonatkozó jogszabály alapján próbálják eltávolíttatni a székely zászlót. Tavaly októberben a marosvásárhelyi bíróság eltörölte azt a bírságot, amelyet a marosvásárhelyi rendőrség az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra (EMNT) rótt ki a reklámzászlónak minősített székely zászló kitűzése miatt.
A marosvásárhelyi bírák részben elfogadták az EMNT panaszát, a bírságot megrovásra enyhítették. Az EMNT fellebbezett a döntés ellen, amely – megítélése szerint – azt jelzi, hogy a bíróság is reklámzászlónak tekinti a székely zászlót.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakó javára.
Jogerőssé vált a Maros megyei törvényszék május 19-i ítélete, amelyben életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a mezőméhesi Emil Gânjre, aki megölte és felgyújtotta barátnőjét.
Maros megyében teljes körű exporttilalmat vezettek be a juhállományra, miután több gazdaságban juhhimlőt, a múlt héten pedig a kiskérődzők pestisének (PMR) egy újabb gócát is azonosították.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
szóljon hozzá!