
Teodor Țigan volt erdészeti igazgatónak a soknál is több sem volt elég
Fotó: Facebook/Rise Project
Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot kapott, miközben továbbra is a hivatal alkalmazásában állt. A környezetvédelmi miniszter egyéb visszaéléseket is feltárt az erdészetnél, ezért feljelentést tesz a legfőbb ügyészségen.
2025. november 28., 21:102025. november 28., 21:10
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter a legfőbb ügyészséghez, valamint az Országos Erdészeti Igazgatóság (Romsilva) vezetéséhez továbbítja a minisztérium ellenőrző testületének jelentését az Aradi Erdészeti Igazgatóság működéséről. A tárcavezető csütörtökön a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatón ismertette, miként jutott Teodor Țigan volt aradi erdészeti igazgató 100 ezer eurós nyugdíjprémiumhoz – írta az Agerpres hírügynökség.
A jelentés szerint az igazgatóság „gyorsuló pénzügyi összeomlásban” van:
Az ellenőrzés során olyan beruházásokat is azonosítottak, amelyeket kifizettek ugyan, de a valóságban nem léteznek. Példaként Buzoianu a Valea Orbilor erdészeti út esetét említette, amelynek felújítására 280 ezer lejt fizettek ki, ám a helyszínen mindössze némi kavicsot szórtak le, az út ténylegesen nem épült meg.
A miniszter rámutatott: az Aradi Erdészeti Igazgatóság éveken át megszegte a Romsilva igazgatótanácsa és főigazgatója által jóváhagyott gazdasági és teljesítmény-kritériumokat. Hozzátette, hogy Teodor Țigan 2022 decemberében a szintén Arad megyei, berzovai (Bârzava) erdészeti hivatalhoz nyújtotta be nyugdíjazási kérelmét, nem pedig a Romsilvához.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter a legfőbb ügyészségen tesz feljelentést
Fotó: Gov.ro
A legsúlyosabb szabályszegés 2023 decemberében történt, amikor Țigan a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot nem a Romsilva főigazgatójától, hanem az Aradi Erdészeti Igazgatóság gazdasági igazgatójától kérte. A kérelmet jóváhagyták, a prémiumot kifizették, noha a törvény és a munkaszerződés egyértelműen kimondja: a nyugdíjprémium csak a munkaviszony megszűnése után járhat.

Összesen mintegy 216 millió lej prémiumot fizetett ki jogtalanul alkalmazottainak 2021-ben és 2023-ban a Romsilva.
Teodor Țigan ügye a Rise Project oknyomozó portál cikke nyomán került a közvélemény tudomására.
A Rise értesülései szerint 2023 decemberében a Romsilva központi szervének tájékoztatása nélkül váltotta be a nyugdíjprémiumát. Ezt követően kérte egyéni munkaszerződésének meghosszabbítását, amit kétszer is elfogadtak, és 2025 júniusáig volt érvényben.
Az Aradi Erdészeti Igazgatóság székhelye
Fotó: Google Maps/Képernyőmentés
Idén a Romsilva új vezetősége úgy döntött, hogy felbontja a munkaszerződését az Arad megyei erdészetnél, mivel már részesült a nyugdíjprémiumban. Áprilisban azonban Teodor Țigan beperelte a Romsilvát emiatt, és az infláció mértékével, valamint kamatokkal számított kártérítést követelt. Azt állította, hogy a munkaszerződésének a felbontása „időszerűtlen és önkényes” volt.

Teodor Țigan, a Romsilva korábbi vezérigazgatója – aki azzal került be a híradásokba, hogy nyugdíjazásakor közel bruttó 100 000 eurós prémiumot kapott – beperelte az állami erdészetet.

A módosított kollektív munkaszerződésük szerint október 1-jétől egyhavi fizetésnek megfelelő bónuszra jogosultak nyugdíjba vonuláskor a Romsilva állami erdőgazdálkodási vállalat alkalmazottai – közölte kedden a környezetvédelmi minisztérium.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
szóljon hozzá!