Hirdetés

A termálvíz lehet a jövő energiaforrása Szatmár megyében

•  Fotó: Gozner Gertrud

Fotó: Gozner Gertrud

Bár egyelőre nem túl nagy az érdeklődés Szatmár megyében a termálvíz széleskörű hasznosítása iránt, a környezetvédelmi ügynökség minden eszközzel igyekszik népszerűsíteni az ebben rejlő lehetőségeket.

Babos Krisztina

2011. november 24., 08:152011. november 24., 08:15

 Amint Pándi Zsolt, az ügynökség szakértője a Krónikának elmondta: a térség adottságait figyelembe véve nemcsak strandok létesítésére elegendő a talajban található forró víz, hanem a megye jelentős részén a fűtés, valamint az elektromosenergia-termelés helyettesítése is megoldható lenne a termálvízkészlet megfelelő hasznosítása révén.

A Szatmár, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kereskedelmi kamarák közösen végeztettek egy felmérést, melyből az derült ki, hogy a vizsgált terület körülbelül felén viszonylag könnyen érhető el ez az alternatív energiaforrás. „Mivel a forró víz felszínre hozatala eléggé nagy befektetést igényel, egy-egy lakás fűtésének megoldására nem kifizetődő a drága fúrás és a felszerelések megvásárlása, lakótelepek és falvak vagy községek esetén azonban kitűnő megoldást jelenthet – magyarázta Pándi Zsolt, aki szerint egy termálkút fúrási költségei megközelítik az egymillió eurót. – A víz hőjének hasznosítása többféleképpen lehetséges. Nem érdemes a felhozott termálvizet közvetlenül végigvezetni a fűtőrendszeren, ugyanis ez erősen korrozív hatású, mivel forró, és sok benne az oldott ásványi só.

A központi fűtéshez tartozó tartályokat viszont lehet vele fűteni még akkor is, ha tovább kell melegíteni, és használható a hőcsere elvén működő berendezésekhez is.” A szakember szerint – bár minden héten szerveznek a megyei környezetvédelmi ügynökségen tájékoztató napot ezzel kapcsolatosan – eddig kevesen érdeklődtek, mivel a technológia bonyolult, a szükséges felszerelés pedig drága. A magyarországi régióban is eléggé gyerekcipőben jár még a dolog, viszont ott már több közintézmény fűtését oldották meg ily módon, és többnyire biogázüzemek fektettek be a geotermális energia felhasználásába.

Szatmárnémetiben eddig a polgármesteri hivatal, illetve a megyei tanács rendelt tanulmányokat arra nézve, hogy megéri-e költenie az új technológiára, egy beruházás pedig el is indult – a város közvetlen szomszédságában idén kezdtek el kialakítani egy akvaparkot, miután meggyőződtek arról, hogy a magyar Alföld alatti termálvízlelőhely Szatmár romániai részén is megtalálható.

„A fosszilis energiahordozók egyre drágábbak, a szén-, a kőolaj- és a gázkészletek pedig lassacskán kimerülnek, ezért keresnünk kell a megoldást arra, hogy kényelmünket továbbra is biztosíthassuk. A termálvíz Szatmár megyében pedig nemcsak fűtésre használható, de elektromos energia termelésére is” – vázolta a jövő lehetőségeit a szakember.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
Hirdetés
Hirdetés