
Fotó: Veres Nándor
A hideg évszak közeledtével ismét aktuálissá válik a gépkocsik téli útviszonyokra való felkészítése. Ennek szükségességére hívta fel a figyelmet a Maros megyei közlekedésrendészet, amely a múlt héten tartott ellenőrzéssel egybekötött tájékoztató akciót a sofőröknek Marosvásárhelyen.
2016. november 08., 16:422016. november 08., 16:42
Noha sokakban az a tévhit alakult ki, hogy a téli gumiabroncsok használata november elsejétől kötelező, ez nem így van, a vonatkozó előírások szerint ugyanis ezeket akkor kell felszerelni, amikor a közutakat hó, jég vagy jégbevonat, jégkéreg borítja. Ez elvileg az év mindegyik hónapjára, a gyakorlatban ősztől tavaszig érvényes. A szabályt áthágó autóvezetőre pénzbírságot rónak ki, ugyanakkor a forgalmi engedélyét is bevonják, a sofőr pedig egy bizonylatot kap, amelyet csak arra használhat, hogy a helyszínről hazavezesse gépkocsiját.
A havas, jeges közutak téli gumi nélküli használatát egyébként a 2002/195-ös számú sürgősségi kormányrendelet tiltja, illetve vonatkozó előírásokat tartalmaz a 2011/5-ös számú rendelet is, amelyet november elsején adtak ki – valószínű ezért él sokakban az említett tévhit. Az utóbbi rendelet 2010-ben benyújtott tervezete egyébként tartalmazta az előírást, miszerint a téli gumiabroncsok használata november elsejétől kötelező, de a végső változatból ezt törölték, mert az illetékesek rájöttek, hogy már októberben is havazhat, így szükség lehet a biztonsági intézkedésre.
A rendőrök évről évre felhívják a sofőrök figyelmét a szükséges teendőkre a hideg évszak közeledtével, múlt héten pedig Marosvásárhelyen a közlekedésbiztonságért tevékenykedő egyesülettel közösen tájékoztatták az autóvezetőket a témáról. A szóbeli felvilágosítás mellett szórólapokat osztogattak, amelyek tartalmazzák a téli időszakra vonatkozó közlekedésbiztonsági előírásokat és a téli gumiabroncsokra vonatkozó tudnivalókat, ezzel is segítve a járművezetőket, hogy a legjobb tulajdonságokkal rendelkező abroncsokat válasszák ki, továbbá a járművek villamos berendezésének használatával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat is megosztották a sofőrökkel.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!