2011. november 30., 08:102011. november 30., 08:10
Radu Căpîlnaşiu polgármester kifejtette: a települést az elmúlt évben használt felszereléssel fogják kivilágítani, emellett pedig a magáncégek segítségét is kérik a város szebbé tételének érdekében. Mint mondta, reményei szerint a jövő évben lehetőség adódik majd új díszkivilágítás beszerzésére. „Próbáljuk a lehetőségekhez mérten ünnepi díszbe öltöztetni a várost, a jelenlegi nehéz pénzügyi körülmények között azonban nem szereztünk be újabb dekorációkat, ehelyett elsősorban a zilahi vállalkozókkal próbáltunk megoldást keresni. Mindannyiunk érdeke, hogy városunk tetszetős legyen, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a költségeket” – fogalmazott az elöljáró. Hozzátette: mindezek ellenére megszervezik a tűzijátékot szilveszter éjszakáján, a meglévő ünnepi díszkivilágítást pedig december elsején gyújtják meg.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.