
Az immár hagyományosnak tekinthető gyalogtúrával kezdődik az idei nagyváradi Szent László Napok: az egy hónap múlva, június 18-án kezdődő fesztivál nyitóeseményén a szomszédos Bihar település földvárától Csorba Mihály történész kalauzolja majd az érdeklődőket a váradi várig.
2016. május 18., 19:272016. május 18., 19:27
2016. május 19., 10:272016. május 19., 10:27
„Őseink is ugyanezt az utat tehették meg” – mutatott rá az „alapkő-költöztetést” felidéző közel 20 kilométeres séta kapcsán Zatykó Gyula főszervező a Mihálka Melinda, Török Sándor és Tőtős Zsuzsa programfelelősökkel közösen a Bodegában tartott szerdai sajtótájékoztatón. A romkocsma szintén csatlakozott a Szent László Egyesület által immár negyedik alkalommal megrendezendő eseménysorozathoz, borkóstolóval és kézműves sörök bemutatásával egészítve ki a programkínálatot.
A Nagyváradi Borbarátnők Társasága részéről Tőtős Zsuzsa jelezte, hogy a tavalyi ruhabemutató sikerén felbuzdulva, idén fiatalok mutatják be a különböző tájegységek viseleteit a Csillagocska zenekar dallamaira, ezt követően pedig a borbarátnők dizájnerkollekcióját tekintheti meg a közönség a vár kisszínpadán. A Hagyományaink újragondolva című divatbemutatón felvonultatott darabokat meg is lehet majd vásárolni.
A másnapra tervezett „örömfőzés” kapcsán Török Sándor hangsúlyozta, azt szeretnék, ha a benevező csapatok idén korabeli hozzávalókkal dolgoznának. „Tavaly tíz csapat nevezett be, reméljük, idén is sokan lesznek” – mondta. Ő lesz a házigazdája a június 22-ei Színház az egész világ című közönségtalálkozónak is, amelynek a nagyváradi származású, Írországban élő neves színházi rendező, Szabó József Ódzsa és a város egykori „bon vivant-ja”, Miske László színművész lesz a vendége.
A június 20-ai megnyitón a Muzsikás együttes és Petrás Mária lép majd a nagyváradi filharmónia színpadjára. Az eseményre a belépés korlátozott, de a belépők mostantól már igényelhetők az egyesület székházában. „A Szent László Napokat tulajdonképpen előtte, a római katolikus püspöki palota kertjében indítjuk, ahol megkoszorúzzuk Szent László szobrát. Mi is lenne ennél méltóbb cselekedet?” – tette fel a kérdést Török Sándor.
A szervezők arra is felhívták a figyelmet, hogy a várban zajló, kilencnapos Szent László Napok programja napról napra bővül, ezt honlapjukon jelzik, ahol az esetleges nevezésekhez szükséges elérhetőségek is fel vannak tüntetve.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!