
Fotó: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Közzétette a Román Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökség (ARACIS) a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem legfrissebb, 5 évente esedékes periodikus minőségi felmérésének eredményét. A jelentés szerint a Sapientia EMTE fennállásának több mint 20 esztendeje alatt első ízben kapta meg a legmagasabb szakmai besorolást, kiemelt bizalmi minősítéssel – jelentették be szerdán az intézmény vezetői.
2022. június 08., 14:522022. június 08., 14:52
2022. június 08., 17:192022. június 08., 17:19
Tonk Márton rektor elmondta: a felmérés során az oktatás szakmai tartalma mellett az egyetem humán és infrastrukturális erőforrásait, a Sapientián tanuló, illetve itt végzett hallgatók továbbtanulását, munkaerőpiaci elhelyezkedését és munkahelyi sikerességét is vizsgálták. A Sapientia szerint a 2001-ben alapított intézmény hosszú utat járt be több mint húszéves fennállása alatt: 371 diákkal indult az első évfolyam Csíkszeredában és Marosvásárhelyen, mára azonban az egyetem már négy oktatási helyszínen biztosít magyar nyelvű képzést, hiszen 2002-től Kolozsváron, 2015-től pedig Sepsiszentgyörgyön is indult alapképzés.
Az intézményben folytatott kutatási tevékenység szintén látványos fejlődést mutatott az elmúlt időszakban: a Sapientia EMTE a Webometrics besorolások szerint 2022 januárjában világviszonylatban a 3531. helyen szerepelt (2020-ban 5221. helyen volt ugyanezen a listán), Romániában pedig a 28. helyen áll a közel száz intézmény közül (2020-ban a 38. hely).
Dávid László, Tonk Márton és Farkas Csaba sajtótájékoztató keretében számoltak be a fontos eredményről
Fotó: Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Tonk Márton rektor kiemelte, immár nem az egyetem vezetői, hanem a román illetékes hatóság mondja, hogy az egyetem célba ért, és a legmagasabb színvonalon végzi a feladatát. Mint fogalmazott: pszichológiai határvonalat sikerült átlépni, ami az öt év múlva esedékes felmérésnél előnyt is jelent, de egyben kötelezi is a tanintézetet arra, hogy tartsa a színvonalat. „A Sapientia EMTE az erdélyi magyarság egyik legsikeresebb szakmai és nemzetpolitikai projektje, amely nem létezne, ha nem állna mögötte a magyar állam állandó és folyamatos támogatása” – állapította meg Tonk Márton, megjegyezve: főleg az elmúlt 10-12 évben volt lehetőség nagyobb volumenű fejlesztésekre. Közölte, ma azon dolgoznak, hogy a kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai kar mellett létrehozzák a sepsiszentgyörgyi kart is, emellett Marosvásárhelyen kutatócsarnokot építenek. Arra is kitért, hogy a Sapientia EMTE-t és a vele partnerségben működő nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemet (PKE) évente 4,5 milliárd forinttal támogatja a magyar állam.
A Sapientia EMTE romániai magánegyetemként először 2007-ben kérhetett szakakkreditációt, majd öt képzés akkreditálása nyomán 2009-ben igényelhette az intézményi felmérést. Az egyetem akkreditálásáról 2010 nyarán döntött az ARACIS. 2012 tavaszáig 16 szakon megtörtént az akkreditáció, így 2012. április 3-án megjelent a Hivatalos Közlönyben az akkreditált Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozását kimondó törvény. 2015-ben a Sapientia EMTE időszakos minőségi felmérés során sikeresen tett eleget a román akkreditációs követelményeknek, így az ARACIS 2016. március 31-ei ülésén hozott döntéssel hosszabbította meg az intézmény akkreditációját, ötéves periódusra.
2021-ben az egyetem benyújtotta az újabb periodikus intézményi akkreditációs felmérés dokumentációját, melynek nyomán 2022. február 14–18. között került sor a látogatásra – hibrid eljárás szerint, részben online, részben személyes jelenléttel.
Ezen kívül több beszélgetésre is sor került, például jelenlegi hallgatókat és a pedagógusokat, volt diákokat és azok munkaadóit is kérdezte a bizottság a képzés minőségéről, az egyetemen tapasztaltakkal való megelégedettségükről.
alapképzések közül az élelmiszeripari mérnöki, a világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom, a kommunikáció és PR, a marketing, az infokommunikációs hálózatok és rendszerek (távközlés), illetve a gépészmérnöki szakokat vették nagyító alá, mesterképzésből a filmtudományt mérték fel.
Az intézményi akkreditációs felmérések eredménye meghatározó jelentőségű az egyetem szakmai megítélése és Romániai elismertsége szempontjából. A most megszerzett legmagasabb, kiemelt bizalmi minősítés tükrözi az egyetem folyamatos fejlődését és a kiválóságra, minőségre való törekvését is – írják.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakó javára.
Jogerőssé vált a Maros megyei törvényszék május 19-i ítélete, amelyben életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a mezőméhesi Emil Gânjre, aki megölte és felgyújtotta barátnőjét.
Maros megyében teljes körű exporttilalmat vezettek be a juhállományra, miután több gazdaságban juhhimlőt, a múlt héten pedig a kiskérődzők pestisének (PMR) egy újabb gócát is azonosították.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
szóljon hozzá!