Hirdetés

A néppárt „átírná” a vásárhelyi RMDSZ-listát

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Teljesen „átírná” az RMDSZ tervezett tanácsosi listáját az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi szervezete. Egy, a szövetség helyi és megyei vezetőinek címzett nyílt levélben Jakab István, a néppárt vásárhelyi elnöke két biztos befutóhelyet kér alakulata jelöltjeinek, továbbá egyet a történelmi egyházaknak.

Szucher Ervin

2016. február 22., 19:302016. február 22., 19:30


Három biztos hely RMDSZ-en kívülieknek

Jakab abból indul ki, hogy az őszi előválasztások során a Soós Zoltán, Portik Vilmos és Barabás Miklós közti harcban tíz magyar szavazó közül négy nem Soósra, az RMDSZ jelöltjére voksolt, ugyanakkor minden harmadik személy a néppárt jelöltjét, Portikot támogatta voksával.

Ennek szellemében az EMNP a városi tanácsosi lista harmadik és kilencedik helyét vindikálja magának, a hatodikat pedig a történelmi egyházak közös jelöltjének követeli. Jakab István a civil társadalom képviselőit is szívesen látná az összefogás listáján, de a magyar szervezetek számára a befutónak aligha nevezhető tizenkettedik helyet javasolja számukra.

„Bizonyossággal állítjuk, hogy egy ilyen elvek mentén szerveződő közös önkormányzati jelöltlista a legnagyobb esélyekkel indulna a választásokon, továbbá minden politikai szervezet számára, de főképp az RMDSZ számára, megteremtené annak a lehetőségét, hogy a pártokra jellemző hatalomkoncentráció helyett a szövetségi jelleget és szellemiséget erősítse. Ugyanakkor tudomásunk van arról, hogy több marosvásárhelyi értelmiségi és közéleti szereplő is nyitott arra, hogy egy ilyen elvek mentén felálló jelöltlistát személyesen is erősítsen” – írja a néppárt marosvásárhelyi szervezetének nevében Jakab István.

Szerinte az EMNP kérése nem pusztán az előválasztási eredmények matematikájára épül. Az alakulat vezetője fontosnak tartja azt is, hogy „a marosvásárhelyi összefogás ne csupán egy politikai alkut tükrözzön, hanem a lehető legszélesebb mértékben érjen el a csalódottságával küzdő magyar közösséghez”.

Az RMDSZ meghányja-veti

Peti András, az RMDSZ városi elnöke azonban nem kívánta jellemezni a néppárti kérést. Jakab István levelének egyik címzettjeként a szövetség politikusa mindössze annyit mondott, hogy a szervezeten belül előbb mindenképpen egyeztetniük kell, és csak utána nyilatkoznak.

Kérdésünkre, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt a múlt heti kétoldalú tárgyalások során is megfogalmazta követeléseit, vagy csak utólag a nyilvánosság előtt próbál üzengetni, az RMDSZ elnöke nem kívánt válaszolni. Peti András annyit mondott: egyeztet a kollégáival, és azt követően tájékoztatja olvasóinkat. Mint ismert, az RMDSZ eredetileg egy befutóhelyet, a kilencedik pozíciót ajánlotta fel a néppártnak.

Tiltakozásként lemondott az elnökségi tag

Közben az összefogás körüli kötélhúzás miatt lemondott az Erdélyi Magyar Néppártban betöltött vezetőségi tisztségéről és kilépett az alakulatból Hermann Mark Christian. A fiatal politikus azzal indokolja döntését, hogy mind az EMNP, mind az RMDSZ országos vezetése a marosvásárhelyi közösségi érdeket saját rövid és középtávú pártpolitikai szempontjainak és csoportérdekeinek rendelte alá, ezzel pedig a váltás és a változás esélyeit minimálisra csökkentette.

„Saját véleményem szerint mindkét szervezet országos vezetői felelősek a kialakult helyzetért, mivel az elmúlt hónapokban kifejtett »tevékenységük«, cselekedeteik és sehova nem vezető ámokfutásuk révén – néha már-már a »politikai terrorizmus« fogalmát is kimerítve – csak a saját, szűk látókorű, egyéni érdekeiket szem előtt tartva, a gőg, a dac, a szervilizmus és törzsi gondolkodásmód révén diktált kontraszelekció által vezérelve mérhetetlen károkat okoztak a marosvásárhelyi magyar közösségnek” – írta Facebook-oldalán Hermann, aki az EMNP-ből való kilépését a kialakult helyzet elleni tiltakozásnak szánta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
Hirdetés